Országos Vízgazdálkodási Keretterv (1965)

III. fejezet. Árvízmentesítés, árvízvédelem, folyók és tavak szabályozása

golt mederátmetszésekkel és megfelelő vonal ozású árvízvédelmi töltésekkel biztosítani;

b) a mederszabályozás — ezen belül a középvízi és kisvízi mederszabályozás — feladata a hordalékszállítás szempontjából egyensúlyban lévő, a víz, és a jég szabad levonulását biztosító, valamint a víziközlekedés és a folyómenti vízhasznosítások kívánalmainak megfelelő vonalozású és méretű meder kialakítása és állandósítása.

A nagyvizi szabályozás főműveit, az árvízvédelmi töltéseket, valamint ezekkel összefüggésben az átmetszéseket nagyobbrészt a múlt században megépítették. A művek — főleg az árvízvédelmi töltések — építése során, minthogy azokat a lakosság legnagyobb részt saját erejéből létesítette, a helyi adottságokhoz (pl. településekhez és birtokhatárokhoz) alkalmazkodtak. Az árvízvédelmi töltések vonalozása nem elégíti ki az árvízi mederrel szemben támasztott műszaki követelményeket. Ezért hazánkban a mai műszaki igényeket kielégítő nagyvízi szabályozásról — a meglévő adottságok miatt — nem beszélhetünk. Ezen a nem kívánatos helyzeten — gazdaságossági szempontokat figyelembe véve — csak helyenként tudunk kisebb töltésáthelyezésekkel segíteni. A védvonalak fejlesztése — ideértve a helyenkénti töltésáthelyezéseket is — az árvízmentesítés feladata, de ezzel egyidejűleg a folyószabályozás keretében kell gondoskodni a hullámterek rendezéséről, az esetleges mederáthelyezésekről és mellékág-elzárásokról.

A mederszabályozás előbb részletezett céljait szolgálják a partbiztosítási munkák, amelyek a folyómenti területeket vagy létesítményeket veszélyeztető partszakadások megszüntetése érdekében épülnek, továbbá a gázlórendezések, kotrások, mederkorrekciók, túlélés kanyarulatokat kiiktató átmetszések, amelyekkel hordalék- és jéglevonulás illetve a hajózás érdekében szükséges mederméreteket és vonalozást kívánjuk biztosítani.

A kőből, beton-műkőből, fűzrőzséből vagy ezekből vegyesen épített mederszabályozási művek az alábbi két csoportba sorolhatók:

a) Hosszirányú művek, melyek a homorú part biztosítására, illetve a homorú partnak mesterséges kialakítására épülnek. Az előbb említett cél elérése a partvédőművek, az utóbbi cél elérésére a vezetőművek szolgálnak: ide tartoznak még a homorú parton elhelyezett kődepóniák, amelyek — ha a partszakadás már eléri a depónia vonalát — leomlásuk után betakarják a mederoldalt ás így a kívánt vonalozásban biztosítják a partot.

b) Keresztirányú művek, melyek általában egyes mederrészeknek a vízemésztésből való kirekesztésére és a víz terelésére készülnek. Közülük a keresztgátak rendeltetése a homorú part és a vezetőmű közötti mederrésznek a művek magasságától függő mértékben a vízvezetésből való kirekesztése és feliszapoltatása, a domború parton épülő sarkantyúk és iszapoláművek pedig a meder szűkítése és a kisebb vízhozamoknak egy szűkebb, de mélyebb, egységes mederbe való terelése mellett a hordaléklerakodás elősegítését — a domború part megfelelő kialakítását — szolgálják. A mederelzárások, egy vagy több folyóágnak a vizem osztásból

való teljes kirekesztése céljából és ennek révén általában a teljes vízhozamnak a főmederbe való koncentrálása érdekében épülnek.

Nagyobb folyóink rendszeres szabályozását a múlt század közepén megindított nagyarányú ár- vízmentesítési munkákkal egyidejűleg kezdtük meg. A munkák fő célja az árvízmentesítés volt; a járulékos folyószabályozási munkáknak csak kis része készült így el, a folyószabályozás terén még sők a tennivaló. Hajózási érdekből eddig elsősorban a nemzetközi víziutat képező Dunán végeztünk és és végzünk kiterjedtebb, folyamatos szabályozási munkákat, melyekkel egybe a jeges árvizek levonulási viszonyait is javítjuk. Ezenkívül a két háború közötti időszakban a Tiszán is végeztünk gázlórendezési munkálatokat.

Ebben a fejezetben a Duna és a Dunaágak, a Rába, az Ipoly, a Sió, a Zala, a Tisza, a Túr, a Szamos, a Bodrog, a Sajó, a Hernád, a Zagyva, a Körösök, a Berettyó, a Mura és a Dráva, a tavak közül pedig a Balaton, a Velencei-tó és a Fertőtó szabályozási kérdéseit tárgyaljuk.

1.2 Az árvízmentesítés, árvízvédelem, valamint a folyók és tavak szabályozásának múltja és jelene

X.21 AZ ARVÍZMENTESfTÉS ÉS ÁRVÍZVÉDELEM HELYZETÉNEK ISMERTETÉSE

Hazánk 93 030 km2 kiterjedésű, jórészt síkvidéki területéből még a múlt század közepén is mintegy 23 000 km2-et öntött el időszakosan az árvíz. (1. ábra.)

A gyakran emberáldozatot is követelő árvizek alkalmával, a lábon álló termésben, az állatállományban, az épületekben sokszor szinte felmérhetetlen károk keletkeztek, sőt még a rét- és legelő- gazdálkodás is bizonytalan volt. Egy-egy árvíz után az Alföld és a Dunántúl széles völgyeinek lefolyástalan területein kialakult számos nagykiterjedésű posvány, láp, nádas, a fertőző betegségek melegágya volt; malária és egyéb járványok pusztítottak. A földutak járhatatlan okká váltak, rnűutak, illetve vasútak építéséről pedig ezen az árvíz járta területen szó sem lehetett. Ez volt a főoka Alföldünk — a peremvidékhez viszonyított — nagyfokú gazdasági és kulturális elmaradottságának, elszegényedésének.

Az elöntéseknek kitett területek árvízmentesítésére az első kísérletek a Duna felső szakaszán már a XVI. század elején megkezdődtek. A véd- töltések és szabályozási művek építéséről már ebben az időben számos törvényünk intézkedett. A XVII. század elején a Tisza vonatkozásában is történtek hasonló rendelkezések, melyek a folyómenti gátak építését az érdekelt vármegyék feladatává tették. A török hódoltság miatt azonban minden ilyen irányú kezdeményezés kudarcba fulladt, pedig a Tisza árterületének szélessége helyenként elérte a 60—70 km-t is. A mocsártengerből a falvak és a városok szigetekként emelkedtek ki.

A török uralom megszűntével a XVIII. század első évtizedeiben minden téren elindult a fejlődés.

142