Országos Vízgazdálkodási Keretterv (1965)
III. fejezet. Árvízmentesítés, árvízvédelem, folyók és tavak szabályozása
1. ábra Árvízmentesítési terveket is készítettek, de azokból igen kevés valósult meg. A XIX. század elején — 1815-ben — felállítottták az Országos Építési Igazgatóságot, amely az árvízmentesítési és folyószabályozási munkákat, elsősorban az ezekhez szükséges felméréseket és tervkészítést —a Dunavölgyben tervezte elkezdeni. Az 1816. évi katasztrofális árvizek azonban a Körösök völgyére terelték a figyelmet, ezért a felméréseket a Duna völgyében csak 1823-ban, a Tisza völgyében pedig ezek befejezése után 1833-ban kezdték meg. A felmérési és tervezési munkák végzésével egyidőben 1840-ig megyei közmunkával — rendkívül szétszórtan. — mintegy 345 000 ha területet részlegesen árvízmentesítettek. Ennek során a Dunavölgyben összesen 464 km, a Tiszavölgyben pedig 328 km hosszú töltés épült. Az elvégzett árvízmentesítési és velük kapcsolatban a legszükségesebb folyószabályozási munkák jellege és terjedelme azonban megközelítőleg sem volt elegendő arra, hogy az árvizek által veszélyeztetett területéken megteremtse a letelepülés és a termelés szükséges biztonságát. Így 1838 márciusában magát a fővárost sújtotta olyan rendkívüli méretű jegesárvíz, amely a pesti oldal lakóházainak több mint 50%-át, a budai oldaliakénak pedig 15%-át romba döntötte. Az 1840. évi IV. t. c. alapján az országgyűlésnek a vízszabályozás és árvízmentesítés ügyének előmozdítására kiküldött bizottsága javasolta, hogy a folyószabályozási munkákat közérdekű voltukra tekintettel államköltségen, az akkor még csak főleg magánosok hasznát előmozdító árvízmentesítési és lecsapolási munkákat pedig az érdekeltek költségén hajtsák végre. A későbbiek folyamán több, mint 100 éven át ez az elv érvényesült akkor is, amikor az árvízmentesítés nem csupán a magánérdeket szolgálta. Erőteljes lendületet adott az árvízmentesítés ügyének az 1845. évi tiszavölgyi árvíz. Ennek hatására a következő év elején megalakult a Tisza és mellékfolyói völgyében 750 000 ha érdekeltségi területet képviselő Tiszavölgyi Társulat, amelynek keretében még ugyanebben az évben 8 nagyobb társulat kezdte meg működését. A társulatok átvették a területükre eső, korábban közmunkával épített gátakat, közülök a használhatókat védvonalaikba kapcsolták és fejlesztették. A nagy erővel indult munka a szabadságharc idején rövid időre megtorpant, majd 1850-ben újra megkezdték. A fejlődésre serkentőleg hatott az 1853. és 1858. évi tiszavölgyi nagy árvíz. A Tiszavölgyi Társulat megalakulásától a kiegyezésig (1846—1867) a Tisza vízgyűjtőjében a Tisza, a Bodrog, a Berettyó és a Körösök mentén összesen 1100 km hosszú töltés épült. A Duna vízgyűjtőjében ez alatt a fejlődés lassú volt; itt főleg magánosok és községek építettek hosszabb-rö- videbb töltéseket. A kiegyezés idején a számos tiszavölgyi társulattal szemben a Duna vízgyűjtőjében csak két, a század elején alakult társulat működött. Az 1860-as, csapadékban szegény, aszályos évek után a fejlődés visszaesett, az építkezés üteme csökkent; a Tisza-rendszerben az 1880-ig terjedő időszakban főleg a társulatokból kimaradt községek építették ki a belsőségeiket védő körgátakat. Jelentősebb munkákat ebben az időben, a Duna vízgyűjtőjében végeztek, így az 1870—1875. évek között rendezték a fővárosi Duna-szakaszt. Ez a szabályozás éppen idejében készült el, mert nélküle 1876-ban könnyen megismétlődhetett volna az 1838. évi árvízi katasztrófa. A csapadékdús 1870-es és 1880-as évek magas árvizeket hoztak, melyek főleg a Tiszavölgyben okoztak jelentős károkat. Először az 1879-es szegedi árvízkatasztrófa terelte ismét a figyelmet az árvízmentesítés már-már feledésbe ment ügyére. Az 1881. és 1888. évi két, addig soha nem észlelt nagy árvíz döntő fontosságú volt egész ármentesí- tésün'k ügyére. Ezek hatására a már korábban épült gátak emelése és erősítése mellett a mégnem mentesített, vagy csak hevenyészett gátakkal védett területeken a kis és nagy társulatok egész sora alakult meg és építette ki védműveit. A XIX. század végére mind a Tisza-, mind a Dunarendszer árvízmentesítése nagyrészt elkészült. Századunkra maradt a Tisza—Szamos köznek, a borsodi nyílt ártérnek, a Hemád-, a Sajó-, Zagyva-, 143
