Virrasztó, 1975 (4. évfolyam, 3. szám)

1975-01-01 / 3. szám

nagy része visszautasította még a gondolatát is annak, hogy részt vegyen egy Ausztria-ellenes hadjáratban. Hasonló a helyzet Cseh- Szlovákiában, ahol nemcsak a sorozott katonaság, de a tisztikar is ellenzi az Ausztria megszállását célzó terveket... Többek között Kádár a Kremlhez intézett bizalmas levelében azt is közölte, hogy amennyiben a magyar csapatokat mégis bevetnék az Ausztria-ellenes hadjáratba, úgy az csak a legnagyobb szovjet nyomás alatt volna lehetséges.

... a Jugoszláviát megszálló szovjet terv kipattanása óta Burgenlandban erősen estek a telekárak, továbbá .. a Bécsben és Klagenfurtban élő zsidóság körében rég nem látott idegesség észlelhető ...»

Katonai szempontból egészen logikusnak, észszerűnek és valószínűnek tartom a cseh vezérkari tiszt közlését, hogy a Szovjetunió adott esetben Magyarországon és Ausztrián keresztül akarja lerohanni Jugoszláviát. Abban sem látok semmi különöset, hogy az osztrák határmenti magyar és cseh alakulatok legénységét részletesen kioktatják nemcsak az osztrák viszonyokról, hanem a szovjet hadsereg szempontjából jelentéktelen osztrák haderő elhelyezési, felszerelési és harckészültségi viszonyairól is. A két világháború között mi is ezt tettük a határmenti alakulatoknál. Ez egészen természetes. Az lenne a rendkívüli, ha nem így lenne.

Azt azonban, mint volt hivatásos katona, egyenesen lehetetlennek tartom — akárki írta is a cikket és akárhány «menekült» magyar katona mondta is jegyzőkönyvbe —, hogy «a magyar hadseregben élénk ellenzésre talált a szovjet terv és a katonaság nagy része visszautasította még a gondolatát is annak, hogy résztvegyen egy Ausztria-ellenes hadjáratban.» All ez még fokozottabb mértékben a csehekre, akik történelmük során az uralmon lévő rendszert mindig túlzott lojalitással szolgálták ki. Ez lehet egy szép álom, a «menekült» magyar katonák fontoskodása, vagy újságírói hatásvadászás, de semmi más. Mert egy normális hadseregben egyszerűen ilyen nincs! Márpedig, bármennyire kellemetlen is, tudomásul kell venni, hogy jelenleg a szovjet hadsereg a világ legfegyelmezetebb és legütőképesebb hadserege. És ugyanilyen szigorú fegyelmet tartanak a «csatlós» hadseregekben is. Én lennék a legboldogabb, ha nem így lenne. Mert, ha úgy lenne, ahogy a cikk írója azt sejteti, akkor a Kreml urai még csak gondolni sem mernének egy ilyen kockázatos vállalkozásra, mint Jugoszlávia lerohanása, s még hozzá a semleges Ausztrián keresztül. Sajnos, nem így van. Hála a jaltai és az azt megerősítő «nixingeri detent» politikának, Jugoszlávia és minden valószínűség szerint vele együtt Ausztria, vagy legalább is egy részének a sorsa meg van pecsételve.

Még kevésbé hiszem el a cikk írójának, hogy a Kreml leghűségesebb lakája, Kádár János, ilyen fenegyerek mert volna lenni. Mert, ha

803