Virrasztó, 1975 (4. évfolyam, 3. szám)
1975-01-01 / 3. szám
SIRCHICH LÁSZLÓ: A felvidéki művelődés utolsó k ét éve Több, mint két évtizedes csend, témakerülgetés után, tanulmányok bukkannak fel Budapesten, amelyek újra felfedezik a magyar nemzeti kisebbségek kérdését, «lemérik az elmúlt idők történelmi fejlődésének távlatait...». Természetesen az úgynevezett illendőség keretein belül, mert a mai Budapesten illetlenségnek számít a szomszédos szocialista országok magyar kisebbségi problémáinak, sőt létkérdéseinek feszegetése... A rangos pozsonyi IRODALMI SZEMLE néhány évvel ezelőtt ankétot indított a nemzetiségi irodalmak elvi kérdéseiről. Ennek során a legilletékesebb, az azóta elhúnyt Fábry Zoltán is megnyilatkozott. Vallomása egy kisebbségi sorsra kárhoztatott nép lelki alapállását rögzíti: «Egész életünkben nem ismertük a napos oldalt, a változások hideg, léghuzatos posztjára állítva, épp a meglátás, megértés melege hiányzott legjobban. Félvállról kezelt adalék, elfelejtett függelék voltunk és lettünk, ha úgy tetszik — tehertétel. Mindkét oldalon — határon innen és túl — számadásokba és közönybe kalkuláltam leírt vagyontétel... A szlovákiai magyar irodalom nemcsak kodifikálásra, hanem segítségre is szorul.. . Ami a legfontosabb és legkézenfekvőbb, az a hiányérzet megszüntetése: a magyar irodalom egészébe való beágyazottság . .. » — A 45 után elüldözött, s azóta túl a Dunán élő Szalatnai Rezső, aki megvallottan, vállaltan ma is tartozéka a szlovákiai magyar irodalomnak, megfellebbezhetetlenül így fogalmaz: «Magyar irodalom csak egy van: a magyar nyelvterület irodalma ... Ez az irodalom a nemzet históriai tudatra ébredésében gyökerezik ... Egyetlen nyelváram, egyetlen lélekáram ...» A teljes elnémítottság, jogfosztottság utáni «harmadvirágzás» irodalmának «félvállról kezelt adalék, elfelejtett függelék» voltára utal Fábry Zoltán a «STÓSZI DÉLELÖTTÖK» esszégyűjteménye egyik lábjegyzetében: «Mi, csehszlovákiai magyarok, büszke meghatottsággal gondolunk Illyés Gyulára. Illyés azon kevesek egyike, akik meglátva minket, nem írták le népük és irodalmuk számlájáról létünket és hangunkat, de mellénk álltak és felemeltek ...» Amikor a felvidéki magyarság kultúrális életének két esztendejéről röviden, villámfényszerűen beszámolunk, a hátteret, az újrakezdés születési nyomait eltűntetni nem lehet... S számolnunk kell az 1968-as szlovákiai tavaszt, magyar testvéreink tavaszát követő drákói rendszabályokkal — a resztalinizációval is. 797
