Virrasztó, 1975 (4. évfolyam, 3. szám)

1975-01-01 / 3. szám

zuhant magyarságot, hanem az egész züllőben lévő keresztény világot is: Mindszenty bíboros ereiben apai és anyai részről is magyar nemesi családok vére csörgedezik; Márton Áron a teljes egészében nemes székely nemzet fia; az 1945 Nagypéntekén a magyar nő tisztaságának, testi-lelki érinthetetlenségének védelmében az ázsiai hordák golyójától vértanúhalált halt báró Apor Vilmos, győri püspök pedig az egyik legrégibb erdélyi főnemesi család késői sarja. A demokráciák haszonélvezői, a hitvány kis percemberkék, hiába szajkózzák és akarják elhitetni a világgal, hogy Mindszenty és Márton Áron csak egyszerű földettúró paraszti családok gyermekei, mert ők mégis annak a történelmi osztálynak késői leszármazottai, amelyik hazát szerzett a Kárpátmedencében és azt ezer év minden viharán keresztül megtartotta, amelyik saját testével és vére hullásával védte nemcsak a szárnya alá menekült és oltalma alatt felcseperedett dunamedencei nemzetiségeket, hanem az egész művelt, keresztény Nyugatot is; amelyik kitermelte azt a csodálatos magyar kultúrát, aminek beszédes emlékeivel teli van az egész világ — még Amerika is. A tragikus magyar sors hiába nyomorította a nemes Kovácsokat, a székely Mártonokat hétszilvafás, földettúró paraszti sorba — közben az idegen uralkodók kegye ezerholdszámra osztogatta a magyar vérrel megszerzett és megőrzött drága magyar földet a magyarirtó generálisoknak, udvari lakájoknak, lézengő rittereknek, — ők paraszti gúnyában is nemesek maradtak, mert nemcsak szájjal vallották, hanem tettekkel is bizonyították, hogy a «nemesség kötelez». A magyar nemesség cím- és rangkórság, előnéwel való hivalkodás ingoványába tévedt része kihullott az idők rostáján és mint a pelyvát söpörte el a mostani borzalmas vihar. A megmaradt kicsiny, értékes mag azonban újra csak a magyar feltámadás és jövendő kovásza lesz a szenvedések tüzében megtisztult és lélekben megnemesedett munkásság véka lisztjében.

Márton Áront, akárcsak Mindszenty bíborost, az Istentől adott hivatás felismerése, az azzal járó kötelességek és áldozatok alázatos, de öntudatos vállalása és azoknak hősi fokban való gyakorlása, egészen a vértanúságig, teszi naggyá, hőssé, örök példaképpé.

Azok számára, akiknek helyzetüknél fogva kötelességük az emigrációban a magyar, de különösen az erdélyi kérdéssel foglalkozni, álljon itt útmutatásul és örök mementóul beszédeiből, írásaiból néhány idézet:

«Erdélyt nem a magyar hadsereg vesztette el és nem a román hadsereg hódította meg. Hanem meghódították a román anyák, akik szültek, szültek és szültek. És elvesztették a magyar anyák, akik nem szültek.» 10

10 1934-ben Temesvárott mondott missziós beszédéből.

772