Virrasztó, 1974 (4. évfolyam, 2. szám)
1974-07-01 / 2. szám
AVARON Orra bukva az avaron, forogva mennyköves határon, az ember mondja a magáét, mint akit nem vertek még szájon, mint aki lélegzetet is e föld gyomrából vesz már, kövek köhögnek tüdején, nyelvére agyagos sár tapad, hogy érezze, ne csupán látva lássa a földet, honnan vétetett a fel-feltámadásra. Orra bukva az avaron, és menni tovább mégis, ébreszteni a nagyra nőtt, de alvó jegenyét is, nem hagyva, hogy a fenyvesek zöld tűkkel beférceljék mindazt, mi mitosztalan már, de lelkiismeret még — Orra bukva az avaron, a veszélyt megkeresni, derékig csonterdőben is csak menni, egyre menni, mint kire országló erőt s egy ilyen földet szabtak, hogy óvja lélegzetenként e keserves hatalmat! Farkas Árpád (Farkas Árpád fenti versét a bukaresti Kriterion kiadásában megjelent «JEGENYEKÖR» című verses könyvéből vettük.)
