Virrasztó, 1973 (3. évfolyam, 3-4. szám)

1973-04-01 / 4. szám

radványa is, amelynek pontos idejét és hovatartozását a történészek még most sem tudták pontosan meghatározni.

Visszatérve magába a történelmi Erdélybe, a Székelyföld fővárosa, Marosvásárhely is jelentős változáson ment át. Hozzácsatolták Északon Marosszentgyörgy községet és a kettő közti üres területen épült fel a város új negyede, az Ady telep. 1970 tavaszán az árvíz ezt is alaposan elgyalázta, de úgy látszik már rendbe hozták, mert ez év (1972) nyarán szentelte fel Márton Áron püspök a telep új, modern templomát. Ennek a templomnak az építését a románok csak azért engedélyezték, mert a Főtéren lebontották a ferencesek történelmi múltú templomát. A város északi, legmagasabb szélén áll a volt Hadapród Iskola impozáns épülete. Ennek és a közelében lévő volt Bábaképző Intézet, valamint a régi Helyőrségi Kórház épületeiben működik a «felszabadulás» óta a Kolozsvári Bolyai magyar, 1959 óta a Babes román egyetem orvosi és gyógyszertani kara. A Hadapród Iskola előtt hirtelen leszakad a domb és lenn a mélyben terült el a Marha vásártér és a katonai gyakorlótér. A szakadék aljában végezték ki és temették el 1854-ben összesküvés vádjával Török János, Gálfy Mihály és Horváth Károly székely vértanúkat. Sírjuk fölé emlékoszlopot állítottak. Ezzé kapcsolatban Beke György a következőket írta: «El se akarom hinni, hogy a város széle volt itt valaha. A dombszegélyen tömbházak sora. A domb aljában folytatódnak a lakóházak. Minthacsak az emlékkövet akarnák körülfogni, óvó szárnyaik alá venni, s ezzel még jobban kiemelni a tájból. Hat méter magas gránit emlékoszlop. Száz esztendeje áll a dombvonulat aljában, hajdanán magányosan, ma már a város szerves részeként, a Székely vértanúk útján, egy kis tér közepén...» (Ú. É. 1971. ápr.)

A város déli szegélyére telepített Vegyikombinát (Ű. É. 1971. márc.) is lényegesen hozzájárul a város jellegének és életének megváltoztatásához. így aztán nem lehet csodálkozni, hogy az ősi székely város lakossága 1941 óta 50 000 ről 86 560-ra duzzadt és annyira kevert lett, hogy ma már román Állami Színház is működik ott.

Majdnem ugyanez a folyamat játszódik le a 8560 lakosú másik ősi székely városkában, Székelyudvarhelyen is, különösen azóta, hogy

1967-ben felépítették és üzembehelyezték a 2 000 munkással, — főleg fiatal lányokkal — dolgozó Cémagyárat. Minthogy a városka nem tudja ellátni a lakosságához túlméretezett gyárat munkásokkal, de különösen nem fiatal lányokkal, azért messze, vidékről toborozták össze a szükséges munkaerőt — zömmel románokból —, akik részére már leányotthont is építettek. Szóval nem azért telepítették oda ezt a gyárat, hogy a város iparát fejlesszék és a lakosságot munkához juttassák, hanem azért, hogy ilyen címen a színtiszta székely vidékre is tömegével lehessen románokat betelepíteni. (Űj Élet, 1971. április.)

Hogy ez a tervszerű és erőltetett lakosságcsere milyen komoly valóság, az bizonyítja legjobban, hogy az 1970-ben, Bukarest határá-22