Virrasztó, 1973 (3. évfolyam, 3-4. szám)

1973-04-01 / 4. szám

ban üzembe helyezett modern, központi vezénylésű üveggyártó kombinátba a megbízhatatlan és szakképzetlen román munkások helyébe Erdély évszázados, híres üveghutáinak szakmunkásait vitték le. (Űj Élet, 1971. március.)

De Erdélyben nemcsak a városok és vidékek ősi magyar jellege szürkül, kopik, «modernizálódik» vészes iramban, hanem az ősi, magyar népszokások és népviseletek is kiveszőiéiben vannak. A népszokásairól és csodálatosan szép népviseletéről híres Torockóról írt farsangi riport maga helyett beszél:

«Lassan-lassan könyvélménnyé szürkülnek a farsangi szokások ... Falun persze, imitt-amott, még megrendezik a színpompás, játékos menetet — némi erőfeszítéssel. Tanárok, kultúrház-igazgatók verejtékes munkája előzi meg. így sikerült az idén Torockón néhány évi kimaradás után «eltemetni» a farsangot, vagyis megtartani a színes felvonulást. Jórészt az újságírók, tévé-riporterek, néprajzkutatók kedvéért.

Tisztelet és becsület a torockói farsangolóknak: kedvrontó havas esőnek fittyet hányva, esernyők fedezetével bejárták a dombhátra kapaszkodó falu girbe-görbe utcáit. Felvonultak a menyasszony és vőlegényi ruhába öltözött fiúk... az «ördögfiókák» megkergették a fiatalokat, a «cigányok» begyűjtötték a tojás-adományokat... majd minden utcasarkon «prédikált» a farsangi pap, sírtak-ríttak a «vénlányok» ...

Ha süt a nap, ha nem rejtőzik ólomszürke ködbe a Székelykő, a vidám menet talán feledteti a jelenet anakronisztikus jellegét. De így lehetetlen volt észre nem venni folklor-kutató ismerősöm csalódott arcát, aki félretette magnetofonját, amivel meg akarta örökíteni a «prédikáció» remélhetőleg eredeti humorát. Olcsó, sikamlós szellemeskedéssé torzult a szöveg (a régi prédikációkat, sajnos, nem jegyezték fel, nem őrizték meg). És alig láttunk népviseletbe öltözött torockói lakosokat, holott a ládák még rejttegetnek néhányat a régi ruhákból...» (Űj Élet, 1971. április.)

Hát igen, az a néhány megmaradt remek ruhadarab majd bekerül valamelyik múzeumba és a románok, mint a «román népviselet» erdélyi remekeit fogják mutogatni a naiv, hiszékeny túristáknak, ahogy azt 1959-ben, New Yorkban, a Natural History Museum-ban megtartott román népművészeti kiállítás alkalmával már meg is tették. És a newyorkiak el is hitték, pedig az egyik remek kalotaszegi szűrre még a magyar címer is rá volt hímezve.

Ha lehet, még fájdalmasabb ezer évnél ősibb történelmünk és kultúránk pótolhatatlan tárgyi és írott emlékeinek tömeges pusztítása és elsajátítása.

1971-ben jelent meg Erdélyi Lajosnak Orbán Balázsról, a fényképészről írt könyve Sütő András előszavával. Ebből idézem a következőket:

23