Virrasztó, 1973 (3. évfolyam, 3-4. szám)
1973-04-01 / 4. szám
Idézem a múltat... (n. Dr. KEDVES ANDRÁSra, a LARMAFA szerkesztő-kiadójára való emlékezésül közöljük a LARMAFA 1966. évi 4. számában megjelent cikkét az erdélyi szászokról. Tesszük ezt azért is, mert szándékában volt egy átfogó tanulmányt írni az erdélyi szászokról a VIRRASZTÓ számára, de betegsége és bekövetkezett halála ebben megakadályozták.) Annak ecsetelésére, hogy milyen «drákói bánásmóddal, túlzottan sovén eszközökkel és türelmetlen nacionalizmussal» kezeltük a századforduló után 1918-ig az erdélyi szászokat, legyen szabad néhány személyes élményemet elmondanom. Majd minden erdélyi szász történész, újságíró, vagy író első vádként azt hozza fel, hogy a magyarok az 1867-es kiegyezéssel «szétrombolták a szászföldet». «Den Sachsenboden zerschlagen», ami azt jelentette, hogy a szász egyetem, illetve a szászok összessége, mint ilyen 1867 után megszűnt politikai és közigazgatási egységet alkotni. A szászföld, vagy királyföld, ahogyan addig a szászoklakta enklavékat nevezték, nem volt többet autonóm terület, hanem a többi, nem tisztán szászoktól lakott területtel együtt képezte az erdélyi vármegyéket. Tudjuk, hogy az önálló erdélyi fejedelemség megszűntével Erdély ugyan visszatért a magyar anyaországhoz, de a Lipótféle diploma 1691-ben közigazgatásilag nem csatolta vissza Magyarországhoz, hanem mint fejedelemséget Bécsből kormányozta az ott lévő erdélyi kancellárián keresztül, míg a király képviselője, a gubernátor Erdélyben székelt. Az 1848-as uniós törvény ezt a különállást megszüntette, s így Erdély közigazgatásilag is visszatért az anyaországhoz. Az egységes közigazgatás megszervezése azonban a szabadságharc kitörése miatt nem történhetett meg. A világosi fegyverletétel után Erdély, mint nagyfejedelemség (a fejedelem a király volt mint «Kronland» (koronatartomány) az osztrák császárság tartományai közé soroltatott. A szászok az 1848-as uniós törekvések heves ellenzői voltak, mert féltették addigi kiváltságaikat és ezért nem támogatták a magyarság ama törekvéseit, hogy az országból a kor szellemének megfelelő, modem államot alkothasson. A 48-as törvények eltöröltek minden kiváltságot, nemcsak a szászokét, hanem p.o. a székelyekét is, megszüntették a jobbágyságot és az ország minden fiának egyenlő jogokat biztosítottak. A régi rendi alkotmány Erdélyben három «nációt» ismert, a magyar, székely és szász «nemzetet», melyek mindenikének sajátos külön jogaik voltak. A románok is ellenezték az uniót, mert ők negyedik nemzetnek akartak felemelkedni, jóllehet a jobbágyság 12
