Virrasztó, 1973 (3. évfolyam, 3-4. szám)

1973-04-01 / 4. szám

eltörlésével ők is egyenlő szabad polgárokká lettek. Persze mind a szászoknál, mind a románoknál is külön nemzeti érdek volt a rendi alkotmány fenntartása.

Így a szászok azért is támogatták mindig a bécsi kormány magyarellenes politikáját, mert ezzel nemzeti önállóságukat vélték biztosíthatni. Ezért fogtak a 48-as szabadságharc idején is fegyvert a magyarok ellen. Szász részről szeretik azt kihangsúlyozni, hogy ők a magyar királyhoz, aki nekik kiváltságaikat megadta, mindig hűek és lojálisak voltak, elfelejtik azonban, hogy amikor 1241-ben II. András magyar király szabadságlevelüket megadta, egyedül a király képviselte a nemzetet, e jogokat tehát rajta keresztül a nemzet adta és így, a királyon keresztül, a nemzetnek tartoznak hűségükkel. A 48-as, valamint a 67-es törvényeket is a nemzet hozta és a megkoronázott király szentesítette. Ha tehát ezek a törvények «szétrombolták» a szászföldet, akkor ezt a «rombolást» az a király, akihez ők «mindig hűek voltak» szentesítette, s akkor ez ellen, lojalitásuk állandó hangoztatása ellenére sem rebelliskedhetnek. Régi dolgok ezek, melyeknek tisztázása nem tartozik jelenlegi szemlélődésem kereteibe; erre egy más alkalommal még vissza fogok térni.

Nézzük most, hogyan festett a szászok helyzete a «szászföld szétrombolása» után, a századforduló és 1918 között.

Harminc évig éltem a «szász földön» és így tanúja lehettem a «magyar sovinizmus kilengéseinek» és a «szászok elnyomatásának». A szászlakta vármegyékben, ott, hol számszerűleg túlsúlyban voltak, valamint a szász városokban és községekben szász volt a közigazgatás, szászok voltak a megyei, városi és községi hivatalnokok és német volt a hivatalosan is használt nyelv. A hivatalnoki kar nemzeti hovatartozása megfelelt a lakosság többségének és ezeket 1918- ig szabadon választották. Így p.o. Szeben megyében az első világháború előtti években és a háború alatt is csupán két fogalmazási tisztviselő volt magyar nemzetiségű, t.i. a vármegyei főjegyző és egy szolgabíró (utóbbi én voltam) a többi nagyobbára szász és kevesebb román. A kezelő személyzet között volt néhány magyar tisztviselő, hiszen kellett ilyen is, mert az állami hatóságok felé mégis csak magyar volt a hivatalos nyelv és kellett valakinek magyarul is tudnia, minden magyar nyelvű iratot pedig nem írhatott az «egy főjegyző» és «egy főszolgabíró», mert volt azoknak más dolguk is. A régi közigazgatási tisztviselők még a Bach-korszakból és annak csökevényei idejéből maradtak meg és bizony elég gyatrán beszéltek magyarul. A főispán, aki szintén szász volt és később az 1910-es idők utáni alispán is már jól beszéltek magyarul és a fiatalabb tisztviselők, akik már magyar egyetemet végeztek, szintén. De p.o. amikor én közigazgatási gyakornok lettem, az akkori alispán, vm. tiszti ügyész, főjegyző stb. nem tudtak magyarul. A vm. tiszti főügyész helyett a bíróságok előtt mindig jelöltje tárgyalt.

13