Virrasztó, 1972 (2. évfolyam, 4. szám, 3. évfolyam, 1-2. szám)

1972-09-01 / 1. szám

Mihály havasalföldi vajda, aki a Báthoryaknak köszönhette vajdaságát, Báthory Endre bíboros fejedelemnek a lelke üdvösségére tett esküjét megszegve, Rudolf császár szolgálatába szegődött, a gyanútlan fejedelmet rajtaütésszerűen megtámadta és hirtelenében összeszedett seregét Nagyszeben mellett 1599. október 28-án szétverte. A csatából menekülő fejedelmet a Báthoryak székelyellenes magatartása miatt Mihály vajdát támogató székelyek Csíkszentdomonkos határában megölték. Ezzel Mihály vajda, mint «királyi helytartó» és nem mint oláh vajda, Erdély ura lett. Rövid, véres uralma alatt nemcsak fizetetten zsoldosai, hanem a vajda sikerein felbuzdult oláh jobbágyok is, gyilkolva, rabolva pusztították Erdélyszerte a nemesi udvarházakat és a magyar jobbágyfalvakat. Végül is az elhatalmasodott vajdát Basta császári generális 1601. aug. 19- én orvul megölette és Radult ültette a havasalföldi vajdai székbe.

Székely Mózes, aki 1602. július 2-án Tövisnél vívott véres, vesztes csata után a törökökhöz menekült, 1603. tavaszán török segítséggel megtisztította Erdély a császáriaktól, de a császár által támogatott Radul vajda hátbatámadta és július 17én Brassó mellett szétverte a sereget. A csatában Székely Mózes is elesett. Radul vajda, okulva elődje gyászos végéből, megelégedett azzal, hogy Dél-Erdélyt végig dúlta és kitakarodott az országból.

II. Rákóczi György 1657. évi szerencsétlen lengyelországi hadjárata, amiben 29 ezer főnyi hadserege teljesen elpusztult, kb. 250 ezer magyar életébe került. «Erdély 1657—1661-ig hatványozottan élte át a magyarországi török—tatár pusztítások borzalmait. Török martalócok, tatár kánok és két oláh vajda seregei éveken át járták keresztül-kasul a Partiumtól Székelyföldig, égetve, rabolva, gyilkolva a tehetetlen országot. Zsákmánnyal megrakott, kitakarodó csapataik seregestől hajtották magukkal a foglyokat és az erdélyi török táborokból sűrűn indultak Konstantinápoly felé a legyilkolt magyarok fejbőrét szállító hosszú szekérsorok. Evlia Cselebi török krónikás, aki 1661-ben a dúló hadsereggel bejárta Erdélyt, részletesen beszámol egész vidékek felégetéséről, 3—8 000-es fogolycsapatok lemészárlásáról. 13

Ha méreteiben nem is volt akkora, mint az előbbi, de következményeiben talán még tragikusabb az 1784. évi oláh jobbágylázadás, amiben a császári katonaság és kormányhivatalok bűnös közönyétől felbátorodott és a pópák által feltüzelt oláh jobbágyok Hóra (Ursz) Miklós, Kloska Mihály és Krizsán György vezetésével a legállatibb kegyetlenséggel kiirtották fél Erdély nemességét és magyarságát. A lázadók nyíltan hirdették, hogy a magyarok kiirtása, földjeik elvétele és a görögkeleti vallás terjesztése a céljuk. Vezérük még érmet is veretett, egyik oldalon: NOS PRO CAESARÉ — ez II. József volt —, a másik oldalon: HORIA REX DÁCIÁÉ, 1784 felírással. Pontos adatok ma már alig találhatók; éppen ezért nem

25