Virrasztó, 1972 (2. évfolyam, 4. szám, 3. évfolyam, 1-2. szám)
1972-09-01 / 1. szám
A PISZTRÁNGOK PÉLDÁJA A pisztrángoktól ezt tanultam: sohasem úsznak ők az árral, de mindig szembe, mindig hősként, glédában és kicsit vadultan, rugalmasan, ragyogva, frissen, hol zuhatag fájdalma szisszen. Örült erőkkel szembeszállva, föl a zokogó zuhogókon, szirtek között a vízesések több méteres habzó haragján föl, szárnyak nélkül, szinte szállva szökdösnek, diadalt aratván, a Forráshoz, hol még az Eszme nincs elkeveredve nyárspolgári iszappal, hizlaló, tempótlan nagy tunyasággal, hol kiveszne hős ritmusuk! Ök az ormótlan, titokzatos hegyekbe vágynak! Amely pisztráng az árral úszik: lehet boldog, hasa fehérjét lehet hogy parti nefelejcsek kívánják, hogy csókkal elérjék s holdfény hullong rá mint tej-csepp, — de a Faj meghalt benne: hulla! A hasukat boldogság-nappal süttethetik a renegátok, magyar júdások, árral-úszók: a nevük hulla, létük átok! — Pisztráng-lelkű Pajtás, előre a Forrás-álmú hegytetőre! Mécs László
