Virrasztó, 1972 (2. évfolyam, 4. szám, 3. évfolyam, 1-2. szám)
1972-06-01 / 4. szám
magát, vagy akár Kelet-Németországra és Lengyelországra, amikor milliók áttelepítése után akarják megvonni az új politikai határt. A néprajzi elvekkel tehát úgy lehet játszani, ahogyan a hatalmon lévők akarnak, ezt tulajdonjogi érvéként elfogadni nem lehet. Erre a legjobb példa éppen Trianon, amikor ezeréves területeket ítéltek oda az utódállamoknak néprajzi meggondolások alapján. A magyarság vendégként befogadta az üldözött idegen népeket s azok a végén maguknak követelték azt a területet, ahol menedéket kaptak. Nyugat-Magyarország esetében az üldözött német protestánsok a magyar szabad királyi városokban (Sopron, Mosonmagyaróvár, Kőszeg, Kismarton, Ruszt, Felsőlövő) kaptak menedéket és Ausztria pár száz évvel később néprajzi alapon követelte ezeket a városokat és a környező területeket. Ezt az erkölcstelen eljárást nem menti semmiféle érv, különösen, ha meggondoljuk azt, hogy egy szövetséges állam részéről történt, amelynek az érdekeiért mi, magyarok csak kényszerűségből mentünk bele az első világháborúba, amin még győzelem esetén sem lett volna semmi nyernivalónk! A történelmi jog és néprajzi elv alkalmazásának az elvetése után nem marad más Ausztria számára, mint a gazdaságpolitikai meggondolások. Ezen az egyetlen ponton igaza van Ausztriának: Nyugat- Magyarországra feltétlenül szüksége van ennek a mezőgazdaságban szegény hegyi országnak; Burgenland élelmezi a közel kétmilliós Bécset és környékét és legújabban pedig idegenforgalmi attrakcióként hasznosítják Burgenlandot pusztai romantikájával, gémeskútjaival és a Fertő nádasaival. Vajon mit szólna azonban Ausztria (vagy az utódállamok bármelyike) ahhoz, hogy Magyarország azon a címen követelne tőlük területeket, mert szüksége van vasércre, olajra, sóra vagy hegyekre az idegenforgalom fokozása érdekében... A Trianoni békeszerződés aláírásakor Nyugat-Magyarország volt az egyetlen elszakításra ítélt terület, amely még Magyarország tényleges birtokában volt. Amikor a területek átadása időszerűvé vált, az osztrák csendőrség átlépte a történelmi magyar határt; a magyar szabadcsapatok azonban útjukat állták és fegyveres erővel megakadályozták a nyugat-magyaroszági területek birtokbavételét, — úgyannyira, hogy Ausztria alkudozni kezdett a magyar kormánnyal és népszavazást kért. A Horthy—Bethlen—Gömbös trió azonban szűklátókörű cezaromániájában annyira kiélezte a király-kérdést IV. Károly két visszatérésével kapcsolatban, hogy ez megbontotta a felkelők sorait és a fegyveres sikereket kihasználatlanul hagyva, a kormány kompromisszumot kötött a Velencei Egyezményben, s csak Sopron és környékére kért népszavazást, ami meg is történt teljes sikerrel a magyarok javára. A negyedszázados Horthy-uralom idején semmi sem történt Burgenland visszacsatolása ügyében, pedig több alkalommal is lett 33
