Virrasztó, 1972 (2. évfolyam, 4. szám, 3. évfolyam, 1-2. szám)
1972-10-01 / 2. szám
villában tartózkodó gróf Tisza Istvánt agyonlövi, azt a férfit, aki még meg tudta volna akadályozni a felbomlást. A Gödöllőn tartózkodó király megtiltja Lukasits altábornagynak, Budpest városparancsnokának az erélyes fellépést, amikor azt jelenti, hogy az egész budapesti forradalom néhány tucat senkiháziból áll, akik magukat «Magyar Nemzeti Tanács»-nak nevezik. Károly király nem tudja, mit tegyen, Károlyi Mihályt is meghallgatja és előbb Hadik Jánost nevezi ki miniszterelnökké, majd utána Károlyi Mihályt és így a Nemzeti Tanács ellenállás nélkül ragadja magához a hatalmat. November első napjaiban Károlyi kormánya elrendeli a magyar csapatok fegyverletételét. Ez végzetes hatással van az október 24-én megindult Piavei olasz offenzíva ellen védekező magyar csapatok magatartására. November 3-án megkötik a Padovai fegyverszünetet, amely Magyarország határait tekinti demarkációs vonalnak — ez az un. Diaz-féle fegyverszünet. Károlyi azonban a «Nemzeti Tanács» kiküldötteivel Belgrádba utazik és Frachet d’Esperey francia tábornokkal köt fegyverszünetet, amely sokkal kedvezőtlenebb a padovainál és a Maros—Dráva vonaláig Magyarország egész déli területeit kiszolgáltatja a megszállásnak. November 13-án IV. Károly nyilatkozatot ír alá Bécsben, amelyben lemond az államügyek vezetésében való részvételről és ennek következtében Budapesten kikiáltják a Magyar Tanácsköztársaságot, elnöke Károlyi Mihály. Az Entente hatalmak pártfogása alatt álló kisállamok pedig, mohó kapzsiságukban megsértik a «Wilsoni elveket» és a fegyverszüneti szerződések intézkedéseit. A csehek betörnek a Felvidékre, a románok mesze túlkalandoznak a belgrádi szerződésben megszabott demarkációs vonalon. Az október 30-án Túrócszentmártonban tartott tót, a november 25- én Üjvidéken rendezett szerb és december 1-én Gyulafehérvárott összejött román népgyűlés résztvevői kimondták a Magyarországtól való elszakadást. A megszállók az elrabolt területeket, — a békekonferencia döntését be sem várva, mindjárt impériumuk alá veszik. A magyar kormány fegyveres erővel nem tud ellenállni, mert saját hadügyminisztere, egy Linder Béla nevű alezredes, azt hirdeti, hogy «nem akarok katonát látni!» Pedig ekkor még az ország elegendő hadianyaggal rendelkezett ahhoz, hogy tekintélyes véderőt tarthasson. Csak arra utalunk, hogy a Károlyi kormányzat több havi rombolása és területfeladása után, a bolsevista uralom 1919. márciusa után, rövid idő alatt még 6 hadosztályra és 3 dandárra tagozódó, 110 000 főnyi haderőt tudott összeállítani, felszerelni, új ruhába öltöztetni, tüzérséggel felfegyverezni. Voltak repülő alakulatai és harminc és feles mozsarai. Ha ezt a szervezési munkát nemzeti alapon álló kormányzat 1918. novemberében végzi el, akkor Magyarország 17
