Virrasztó, 1972 (2. évfolyam, 4. szám, 3. évfolyam, 1-2. szám)

1972-10-01 / 2. szám

áldozással verekedtek. Megjegyzendő, hogy a Monarchia lovassága gyalogsági harcra hiányosan volt felszerelve: nem volt szuronya és gyalogsági ásója. így fejlődtek ki aizok az örökké emlékezetes harcok, amelyekben huszárjaink karabélytusával verték ki az oroszokat állásaikból, vagy tartották állásaikat, mentek át ellentámadásba. Huszárezredeink tisztjeik és legénységük több, mint felét elvesztették, de nem tágítottak. Kézitusában halt hősi halált a soproni huszárezred parancsnoka, Muhr Ottmár ezredes.

Prónay Pál, 13-as huszárszázados írta naplójában: «A Szuzurow- Ujsciei csatározásoknál a 10. lovashadosztály visszavonulását kellett ai 3. századdal biztosítanom. Akkor kerültem össze a Visztula és a Raba torkolatánál a 20-as 8. századdal. Velük együtt tartottam fel az orosz előnyomulást. A zavarban, sötétségben ez a 30 derék magyar baka Márton szakaszvezetővel velem maradt és a 13-as huszárezredhez vonült be. Féltékenyen őriztük ezt a kis csapatot, mert a legjobb és legvitézebb szolgálatokat teljesítették az ezrednek. Mindig jókedvűek és mindig készek voltak szuronnyal rohamozni, — vetekedtek a huszárjaimmal, nem egy támadás után, parancs nélkül mentek ellentámadásba, magukkal rántva huszárjaimat. Mikor Limanowa után ezt a bátor kis gárdát ezrede reklamálta, nagyon szomorúak voltunk mi is, ők is. Márton szakaszvezető megkapta az arany vitézségi érmet... ».

Prónay Pál századosról báró Nagy Gyula altábornagy segédtisztje, Vargyas százados mondja el, hogy nádpálcával kezében vezette ellentámadásra huszárjait. (Prónay Pál Budapest védelmében 1945-ben hősi halált halt.)

Ugyancsak meg kell emlékeznünk a Lengyel Légióról és annak parncsnokáról, Pilsudszky ezredes-dandárnokról, akik felbecsülhetetlen szolgálatokat tettek ezekben a harcokban hadainknak. Ezekben a küzdelmekben a lengyel lakosság is nagy segítségére volt a Lengyel Légiónak és a Monarchia csapatainak is (hírszerzés, stb.).

Végül Darvassy Lajos 13-as huszárfőhadnagy naplójából idézünk, mert valóságában érzékelteti azokat a szörnyű harcokat, küzdelmeket:

«A lovashadosztály legborzalmasabb, legvéresebb, de egyszersmind talán az egész hadseregben a legdicsőségesebb napja: december 11-e. Legalább 10-szeres túlerővel szemben küzdött maximum 400 ember, 20 tiszt, szurony nélkül, csak karabéllyal. Olyan elkeseredett ökölharc fejlődött ki, amilyenre a történelemben talán példa nincs. Igaz, ott maradt majd mindenki, dicső halált halva. Ügy ai tisztek, de minden ember 10 orosz vert agyon puskatussal és feltartották őket. Parancsnokuk, gróf Herberstein tábornok megkapó szavakkal jelentette telefonon Roth altábornagynak a csata lefolyását és végül azzal fejezte be jelentését, hogy a 10. lovashadosztály, mint az oroszlán küzdve, a szó legszorosabb értelmében, az utolsó emberig feláldozta magát, — volt, „de már nincs”».

15