Virrasztó, 1972 (2. évfolyam, 4. szám, 3. évfolyam, 1-2. szám)

1972-10-01 / 2. szám

Ekkor a magyar országgyűlésen két párt dominált. Tisza Kálmán és Teleki László vezetése alatt a «Határozati párt», amely a törvénytelen uralkodóhoz nem akart feliratot intézni, hanem csak határozattal tudatni az országgyűlés elutasító álláspontját. Ezekkel szemben Deák Ferenc «Felirati pártja» győzött, de a feliratot Ferenc József nem fogadta el. Amikor Deák Ferenc egy újabb feliratban újból az 1848-as törvények visszaállítását követelte: — a felelős minisztériumot, uniót Erdéllyel, szabad rendelkezést minden ügy, tehát a pénz- és a hadügy felett is, — a király feloszlatta az országgyűlést.

A tárgyalások, ha sok nehézség között is, de mindig folytak. 1866- ban megindult a háború Poroszország és Olaszország ellen. A Monarchia győzött az olaszokkal szemben, de a poroszok ellen vereséget szenvedett Königgratznél. Ez a vereség végleg kiábrándította Ferenc Józsefet a nagynémet uralommal kapcsolatban és elfogadta Deák Ferenc jogfolytonossági politikáját. Gróf Andrássy Gyulát kinevezte miniszterelnöknek — előzőleg «in effigie» felakasztatta — és Budán 1867. június 8-án megkoronáztatta magát.

Az 1867-es kiegyezés ugyan még sok kívánnivalót hagyott a Nemzet részéről, — amelyek később tragikus következményekkel jártak —, de a felszínen gyarapodásos jólét következett. Az 1868-i, XLIV. nemzetiségi törvényre a magyar Nemzet büszke lehet, de ez a törvény később ugyancsak súlyos következmények kútforrása lett. A liberális koreszmék folytán létrejött törvény címe ez volt: «Törvénycikk a nemzeti egyenjogúság tárgyában», A törvény kimondta, hogy Magyarország összes honpolgárai politikai tekintetben egyetlen nemzetet képeznek: az osztatlan, egységes magyar nemzetet, amelynek a hon minden polgára, bármely nemzetiséghez tartozzék, egyenlő jogú tagja. A magyar állam és az országgyűlés nyelve magyar, magyarul hozzák ai törvényeket, de minden nemzetiség számára hiteles fordításokat készítenek róluk; úgyszintén a kormányzat nyelve magyar, de már a törvényhatóságoknál — megye, sz. kir. város — valamint az elsőfokú bíróságoknál megengedi a lakosság nyelvének a használatát. Az egyházközségeknél megadja a jogot, hogy iskoláikba^ anyakönyveikben saját nyelvüket használják, s végül megerősíti azt az elvet, hogy hivatali állások betöltésénél egyedül a személyi képesség legyen irányadó.

A magyar állam nem kívántai meg az államnyelv tudását sem, hacsak az illető nem állott közszolgálatban. Az 1886-i törvénycikk pedig, amely az illetőséget és az állampolgárságot szabályozta, talán a földkerekség legliberálisabb törvénye volt. Alapja az illetőség. Bárki, aki négy évig egyhelyben lakott, ha csak egyetlen fillér adót is fizetett és erkölcsileg kifogás nem volt ellene, megkaphatta az illetőséget és ennek alapján az állampolgárságot.

Ezek a szabadelvű törvények vonzották a körülöttünk sokkal nehezebb körülmények között élő népeket, de különösen a Galíciában

11