Virrasztó, 1971 (1. évfolyam, 4. szám, 2. évfolyam 1-2. szám)

1971-03-01 / 4. szám

István magyar király Orseolo Otto István horvát király (Gizella) (István nővére) (Orseolo Jocela)

Imre Péter Freila Jocela

Péternek és Freilának Imre is (anyjuk révén) és Jocela is (apjuk révén) vérszerinti első unokatestvérük volt. Az Imre és Jocela közötti házasság egy évvel azután jött létre, hogy az Orseoloknak el kellett hagyniok Velencét s a férj Bizáncba, a feleség pedig bátyja udvarába, Magyarországra tért két gyermekével vissza. Egészen nyilvánvaló, hogy az Imre házasságát ő közvetítette. A Velencéből történt száműzetés (1026) és Imre házasságának ideje (1027) világosan mutatják ezt. Imre 19, Jocela 17—18 éves lehetett ekkor, aki királynői ambícióján kívül tizennyolc éves életvídámságát, egy sokkal melegebb atmoszféra emlékét és félig olasz, félig délszláv temperamentumát hozta a székesfehérvári királyi udvar vallásos, templomozó, szigorú és túlklerikális világába egy teljesen papi szuggeszciók alatt álló, apja képére és hasonlatosságára formált, clunyi szellemű, túlszemérmes, túlkomoly és szerelmi legyeskedések, dal, játék, tánc helyett imádkozó férj mellé.

A kor és a szereplők képe — különösen lélektani mélységeiben természetesen nem az, amilyennek a nagyobb és kisebb legenda szerzői, meg Hartvik naiv jámborsága az évszázad végefelé idealizáló igyekezetükben megrajzolják. A fiatalasszonynak, aki feleségnek és nem apácának indult el Magyarországra, egész bizonyosan nem tetszett az, amit vágyai és álmai helyett komor és unalmas valóságként kapott és nyomasztó egyedüllétében még akkor is a velencei atmoszférát jelentő és sugárzó Péterékhez menekült volna, ha nem lettek volna rokonok és ha tudott volna magyarul, mint ahogy, különösen az első években egészen bizonyosan nem tudott.

Mikor 17—18 éves korában, félig gyermekként Magyarországra került, Jocela egészen bizonyosan nem volt sem hatalomvágyó, sem kegyetlen, sem romlott. Későbbi jelleme a magyar udvar komor, túlontúl egyházi és az unalomig puritán és szigorú cluny atmoszférájának nyomása alatt formálódott át. Jocela nem belső meggyőződésből élte azt az életet, melyet apja és férje a neofiták belső meggyőződéséből alakított ki az ő számára is. Jocela külső nyomás kényszerére élte a számára kijelölt életformát s a monoton rabság első következményeként Jocela képmutatóvá lett. Ha élte a fehérvári udvar imádságos életét és belső vallásos hév és meggyőződés nélkül tette ezt, képmutatóvá kellett lennie, hisz a középkori asszony még