Virrasztó, 1971 (1. évfolyam, 4. szám, 2. évfolyam 1-2. szám)
1971-03-01 / 4. szám
városokban telepítették le, ahol a magyar lakosság aránya kellőképp magas volt, így például Kolozsvárott, Erdély fővárosában. A Román Nemzeti Statisztikai Hivatal 1956-ban népszámlálást végzett, s hangsúlyozta, hogy a cenzusban résztvevő tisztviselők minden alkalommal kénytelenek voltak felhívni a figyelmet a nemzeti hovatartozás, népi eredet és anyanyelv közötti alapvető különbségre. Valamennyi nyilvántartásba vett személynek közölnie kellett, melyik nemzeti, népi csoporthoz tartozik. Azt, hogy a nemzeti csoport és az anyanyelv közötti megkülönböztetés, valamint a nemzeti csoporthoz tartozás hivatalos, kötelező bejeletése milyen éket vert egy nép és kultúrája közé, híven tükrözik a népszámlálás adatai is. Ezer emberre, aki magyar eredetűnek vallotta magát, 1042 jutott, aki anyanyelvének a magyart írta be. Aligha hihető, hogy a nehéz és jobbára rokontalan magyar nyelvű magyarokon kívül másoknak is anyanyelve lehet, s mégis a magyar kisebbség 4 %-a visszariadt attól, hogy magyarnak nyílvánítsa magát. A józan ész ebből arra következtet, hogy úgy vélték jobb, ha nem vallják magukat magyarnak. Ügy tetszik, a népszámlálás összeállításának e rendkívül ártatlan értelmezése, a cenzus teljes használhatatlanságára utal, s megcáfolja az illetékesek ama eltökélt szándékát, hogy különbséget tegyenek a valóságban nem különböző fogalmak között. Túlsók az ilyen különös eset; elszigetelve talán nem értelmezhetnők diszkriminációnak, de ha egészükben vizsgáljuk őket, félreérthetetlenül egyfajta magatartásra mutatnak. Egy szó, mint száz: úgy látszik, a romániai magyarság az együtt-élés során mindenképpen veszít, veszít a réven is, a vámon is. Amenyiben pedig egy kisebbségi csoporttal ez történik, aligha lehet nem azt a következtetést levonni, hogy diszkrimináció sújtja. Az Olvasó írja ... Az Erdélyi Munkaközösségnek a 2. számban közölt MEMORANDUMÁVAL kapcsolatban egyik olvasónk többek között a következőket írta: «A Memorandum megírását és elküldését a magam részéről is helyesnek tartom — azonban mégis sajnálattal kell közölnöm, hogy ... Memorandumotokban előadott tényállás bizonyos része helyesbítésre szorul. Ugyanis ... a 27. oldalon előadottak szerint a püspökök felsorolásánál kihagytátok dr. Scheffler Jánost, Fiedler István püspök lemondása után kinevezett és az orosz ill. román megszállás után Szatmáron helyén maradt püspököt, akit — elhurcolva és Nagyenyeden bebörtönözve — 1951-ben bekövetkezett haláláig fogva tartottak... Nem áll tehát az a megállapítás sem, hogy a szatmár—nagyváradi püspöki szék 1939, — Fiedler István püspök lemondása —, óta üres.» 18
