Virrasztó, 1970 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1970-09-01 / 3. szám

majd e hatások következményeképpen már a közvéleményben és a nyugati államok külpolitikájában is.

E tényezőkben kell keresni annak okát is, hogy Franciaország az utóbbi években távol tartotta magát a Közép- és Keleteurópában lévő leigázott népek problémáitól, akik részére pedig 25 éves orosz megszállás után sincs helye «a népek önrendelkezési jogának», mely diplomáciánk szerint — sajnos — úgy látszik, csak a kanadai Québec népét és a színes fajtákat illeti meg, nem pedig az Európa keleti felében élő népeket, akik pedig számunkra mintegy 120 millió európai testvért jelentenek.

A történelmi tapasztaltok is azt mutatják, hogy az a béke, amely nem az Igazságon, vagy legalább is egy bizonyos mértékű igazságon alapul, nem tud ellenállni az idő vasfogának s hogy a hatalom sem marad mindig egy kézben, hanem elkerülhetetlenül gazdát cserél.

A láthatáron máris megjelentek az új vihar előjelei, mely kártyavárként fogja elfújni azt a szörnyű tákolmányt, amely a benne rejlő gyártási hibák miatt semmiképp sem maradhat fenn soká. A Történelem, hála Istennek, akciók és reakciók véghetetlen sorozata és arra tanít, hogy a hódítás után mindig eljön a megszállók visszaszorításának ideje is, hogy minden erőszakkal felállított állam rövid életű és hogy az elnyomottak vérén épített uralom előbb utóbb megbukik a felkelő népek jogos bosszúja következtében. A határok is mindig csak ideiglenesek és a birodalmak és hatalmak a Történelem végtelenségében csak percekig tudják fennmaradásukat biztosítani. A fizikához hasonlóan a politikában is minden hatásra jön ellenhatás. Maga Napoleon is kijelentette «Szent Ilona szigetén írt feljegyzéseiben» — bizonyára saját múltja fölé hajolva —: «A földön mindig a hatalom tehetetlensége döbbentett meg a legjobban...»

A nyugati világ így még ma is több gondot fordít arra, hogy a minden erkölcsi gátlástól mentes hódító igazságtalanságát mentegesse, mint sem hogy az igazságot és a méltányosságot támogassa, ami persze nem mindig kényelmes feladat a politiákban. Pedig az is bizonyos, hogy «az emancipált erkölcsű politika természetszerűleg elárulja végrehajtóit és szégyent hoz népekre, egyénekre egyaránt.» Ezen az úton haladva manapság Nyugat minden újabb engedményét és térdreborulását «politikai ügyeskedésnek» nevezik és az azt követő közéleti tiltakozást és erkölcsi felháborodást a «politikai érzék hiányának» könyveik el, hisz az a jelenleg használatos politikai zsargon szerint ártalmas a «konstruktív ackió»-ra nézve.

A legjobb példa arra, hogy miként lehet kijátszani az ilyesfajta kommunista sakkhúzásokat, amelyeknek egyedüli célja az, hogy fogalomzavart keltsenek, a következő. Nemrég kaptam postával egy remekül megfogalmazott levelet, melyen vastag betűvel állt a

37