Virrasztó, 1970 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1970-09-01 / 3. szám
XXIII. János pápa trónralépte után (1958.) bizonyos enyhülés állt be. A Vatikán titkos tárgyalásokat folytatott a kormánnyal és a száműzött, bebörtönzött püspökökkel. A bebörtönözött papok nagyrészét szabadon bocsájtották, és egyeseket visszaengedték eredeti beosztásukba, másokat pedig saját ellátásuk biztosítására munkára köteleztek. Prágába apostoli kormányzót neveztek ki és néhány püspököt kiengedtek a Vatikáni zsinatra. Engedélyezték a liturgiái bizottság felállítását és működését és megengedték a papi konferenciák tartását kimondottan lelkészi ügyekben. A prágai érseket pedig kinevezték bíborosnak. Ilyen előzmények után született meg a «prágai tavasz.» A felszabadultságnak ebben a légkörében a katolikusok is megfogalmazták a maguk követeléseit... Ezek közül több meg is valósult: a Béke Mozgalmat feloszlatták, a püspökök visszatértek székhelyeikre, a papnövendékek számának korlátozását megszüntették, a vallásos kiadványok egyre növekvő példányszámmal újból megjelentek, a gyerekeket nem kellett többé a vallásoktatásra külön beíratni és így tovább. A Vatikán és a kormány között folyt tárgyalások alapján októberre még több reform megvalósítása volt várható. De ez az október sohasem jött el. Helyette jött augusztus 21. és az orosz megszállás. És most mi van? Senki sem tudja. De az biztos, hogy az egyház ezt is át fogja vészelni! Amikor nehéz idők jártak, a névleges katolikusok kihullottak a rostán, egyszerűen megszűntek katolikusnak lenni; gyerekeiket nem kereszteltették meg, nem részesítették vallásos oktatásban, nem esküdtek templomban. Ennek ellenére a hivatalos statisztika szerint pl. Észak-Morvaországban a lakosság 30 °/o még mindig istenhivő és és 20 %-a rendszeresen jár templomba. Körülbelül ugyanez az arány Csehországban, de sokkal magasabb Szlovákiában, ahol évszázadok óta most a legnagyobb a katolikus lakosok száma...» A közlemény nem sok újat mond, mégis van benne egy-két dolog, amire érdemes felfigyelni. Elöljáróban mindjárt le kell szögeznünk, hogy a cseh és szlovák értelmiség volt a pánszlávizmus legelszántabb harcosa, a pánszlávizmus jegyében életrehívott utódállamok közül Csehszovákia volt a pánszláv hatalmi törekvések és a pánszláv-bolsevizmus legeredményesebb európai szálláscsinálója és a szudéta-németek és magyarok kiűzése fejében Csehszlovákia ajándékozta oda a Kárpátmedence keleti kapuját, Kárpátalját, magyarhű ruténjaival és magyarjaival a Szovjet Uniónak, ahol az Oroszországnál is sokkal sovinisztább és pánszlávabb Ukrajnába kebelezték be. A sors iróniája, hogy rövidesen Szlovákia is erre a sorsra juthat, mert még a népeknek és országoknak sem lehet büntetlenül vétkezni. Ezek szerint nyugodtan elmondhatjuk, hogy Csehszlovákiának 1968. aug. 21-én történt megszállása csak a csehek és szlovákok közel évszázados pánszláv tevé44
