Virrasztó, 1970 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1970-09-01 / 3. szám

kenységének és 50 éves pánszláv-politikájának a betetőzése, meg­koronázása és valóraváltása volt. Nem kétséges, hogy a közlemény szerzője egy menekült egyházi vagy világi személy volt. így annál figyelemreméltóbb, hogy a köz­lemény Csehszlovákia helyett két helyen is Csehországról, Morva­országról és Szlovákiáról ír, így egymás mellett felsorolva. Ügy látszik, hogy Massaryk és Benes «csehszlovák» fikciója, aminek a segítségével létrehozták ezt a mesterséges államtákolmányt, náluk is végleg megbukott. Derék tótjaink most aztán elgondolkozhatnak, hogy megérte-e nekik ez az 50 éves, vérrel, szennyel teli, «cseh­szlovák» vadházasság»? Részünkre sokkal fontosabb az a tény, hogy a közlemény — sovi­nizmusból, elfogultságból, butaságból? — az akarata ellenére Cseh­szlovákiába kényszerített és félévszázados tervszerű magyarirtás ellenére még ma is 1 milliónyi, zömében katolikus magyart még csak meg sem említi. Pedig ezeknek a megtizedelt, mindenükből kiforga­tott magyaroknak még most is van annyi hitük, bizalmuk és erejük, hogy az elorzott, ősi templomaik helyébe újakat építsenek. Ennek okát részben a II. Vatikáni zsinat által felszított és egyre jobban erősödő «vallási nacionalizmus»-ban kereshetjük, amit az ukrán, cseh, tót és horvát papság olyan féktelen mohósággal igyek­szik népe javára kiaknázni és gyümölcsöztetni. Ezzel szemben a sza­bad földön élő magyar papok és szerzetesek — tisztelet a csekély kivételnek — teljesen közömbösen szemlélik a magyarság otthoni és idekinti élet-halál küzdelmét a puszta fennmaradásért és még egy­házi vonalon sem teljesítik fajtájuk iránti legelemibb kötelességüket. Mert ugyan kiknek lenne elsőrendű kötelessége az egyházi sajtóban megjelenő ilyenféle közlemények helyreigazítása, vagy az ilyenek ellensúlyozására megfelelő számú, a magyar érdekeket kihangsúlyo­zó és ismertető cikkeknek az elhelyezése az idegennyelvű egyházi sajtóban, ha nem a papjainknak?! ERIS FÄBRY ZOLTÄN, szlovákiai magyar író május 31-én, 73 éves korában a felvidéki Stószon meghalt. Munkáiban — Palackposta, Harmadvirágzás, Európa elrablása, A vádlott megszólal, Hazánk — Európa — a szellem és az erkölcs ma­gaslataira szólította olvasóit, a haladó erőkkel azonosította magát, a barbarizmus ellen küzdött. Sokat olvasott, kiter­jedten levelezett, stószi magányában a lét nagy kérdéseiről elmélkedett: halálával a magyar kisebbségi irodalom egyik legnagyobb alakja dőlt ki a sorból. Néhány egyéni aprósá­gon kívül minden vagyonát, hétezer kötetes könyvtárát, kéz­iratait, házát, földjét, szülői örökségét a szlovákiai magya­rok közművelődési egyesületére hagyta.

Next

/
Thumbnails
Contents