Vetés és Aratás, 1994 (32. évfolyam, 3. szám)

1994 / 3. szám

Kárász Izabella Néked éneklek Terólad zengek, Néked éneklek, Hozzád repüljön dala szívemnek, mert szereteted mindig csak éltet, nem lehet soha feledni Téged! - Te voltál mindig és Te is maradsz Uram, Királyom itt a nap alatt! Nem tudok másra én gondolni ma, jóságos szíved bennem az ima. Hallgasd meg esdó' kedves fohászom: Áldassál mindig, Uram, Királyom! Mások talán még szebben beszélnek, az én lelkemból ennyi az ének! Az én lelkemból ennyi az ének - ezzel szeretlek - ezzel dicsérlek... Mózes mentó imája 2Mózes 32,11-14 Az aranyboijút imádó népre felgerjedt Isten haragja. Amikor Mózes ezt megértette, és felmérte ennek ször­nyű következményét, teljes odaadással menteni akarta Izráelt. Megrendítő lehetett számára, hogy Isten az egész népet el akarja pusztítani. Mózest ez az ítélet családilag is érintette, mert a táborban volt a felesége, gyermekei és a testvérei is. Azt átérezte, hogy Izráel az Urat felettébb megszomorította és meggyalázta. Ez a nép Egyiptomban rabszolgasorsban élt. Isten csodá­latosan kivezette onnan őket, a pusztában tűzoszloppal és felhőoszloppal járt előttük, mannával táplálta ezt a hatalmas sereget, számtalan csodát tett értük, és most Egyiptom istenét, az aranyboijút imádják! Izráel hálát­lansága és gonoszsága Mózest is nagyon felhábo­rította. Később az Istentől kapott törvénytáblákat is összetöri, és ezreket ölet meg a lévitákkal. De ott fenn a hegyen, még Isten előtt, nem tud bele­nyugodni Isten ítéletébe, szinte szembefordul a hatal­mas Istennel, és elkezd rimánkodni szíve teljességéből. Ezt megkapóan örökítette meg a Szentírás: "Mózes azonban esedezett Istenéhez, az Úrhoz: Múljék el izzó haragod, szánd meg népedet, és ne hozz rá bajt!" (2Móz 32,11.12) Ebben a közbenjáró imádságban az első fontos érv, hogy Mózes tudta, hogy Isten kegyelmes és irgalmas (2Móz 22,27). Ezt saját életében is megtapasztalta. Er­re támaszkodva kért kegyelmet az elbukott Izráelnek. A másik érve az volt, hogy emlékeztette az Urat az Ábrahámmal, Izsákkal és Jákobbal kötött szövetségére és arra az ígéretre, hogy Ábrahám magvának fogja ad­ni Kánaán földjét. A harmadik érve pedig az, hogyha Isten elpusztítja választott népét, akkor mit fognak mondani az egyiptomiak: "Vesztükre vitte ki őket az Isten" (32,12). Ezzel Mózes Isten hatalmára, dicsősé­gére gondolt, hiszen a fáraónak és az egyiptomi föembereknek többször beszélt a hatalmas Jahvéról, aki nagyobb minden más istennél. Végül látnunk kell ebben a nagy lelki küzdelemben Mózes önzetlenségét. Isten azt ígéri neki, hogyha az egész népet elpusztítja is, de őt és gyermekeit "nagy néppé teszi" (32,10). Ha ez az ember akkor testi módon gondolkozott volna, akkor módja, lehetősége lett volna a népétől méltatlanul kapott sérelmeket, hán­tásokat megtorolni. "Mózes azonban vonakodott vala­mivé lenni az ő népe nélkül..." (Mackintosh). Mózes szabad volt önmagától! Számára ez a bukott nép ki­mondhatatlan értéket jelentett. S itt ő Krisztusra mu­tató próféta lett, a népért küzdő, életet mentő, esedező szent ember Isten előtt! Ez a történet bár emberi logikával szinte érthetetlen, mégis a történelem folyamán számtalanszor megis­métlődött. Krisztus nyomában járva sokan ugyanazt tették mint Mózes, közbenjáró szolgálatot vállaltak az ezerszer megrontott népükért, egyházukért. Istenhez fordultak eget vívó szívvel, és sokszor fordították meg még a történelem folyását is imádságukkal. Hallesby professzor "Az imádságról" (Evangéliumi Kiadó) című könyvében részletesen elmondja, hogy milyen nagy jelentősége van a közbenjáró szolgálat­nak, de azt is leírja, hogy ennek több akadálya lehet: "A másokért való könyörgéseinknél Isten magatartá­sában van valami nehéz és érthetetlen számunkra, s ez harcot idéz elő. Ez azonban nem Istennel, hanem ön­magunkkal való harc és vívódás. A legelső és legutol­só akadály az önszeretetünk. Olyan szorosan élünk ön­magunkkal és hozzátartozóinkkal, hogy Isten nem tud részvétet ébreszteni szívünkben mások iránt. Ez gá­tolja, sőt sok esetben teljesen megakadályozza, hogy másokért imádkozzunk!" Mózes közbenjárása Isten haragját elfordította a választott népről, sok ember életét mentette meg. Jakab apostol is arra kéri a hívőket: "Imádkozzatok egymásért!" Szabó Andor 67 vetés és aratás 32 /3. 1994

Next

/
Thumbnails
Contents