Vetés és Aratás, 1994 (32. évfolyam, 3. szám)
1994 / 3. szám
Dömötör Ilona Búcsúzás Betoppant az ősz szürke köpönyegben. Mosoly s könny nélkül talált itthon engem. Egyszerű, kicsiny batyu volt csak nála, de abban két kincs: a Béke és a Hála, hitelesítve mennyei pecséttel, mellyel a földön semmi kincs nem ér fel. Szétosztogatom mind, mi kedves emlék, mielőtt csendben végleg elpihennék. S még jobban őrzöm, mit most nyújt a Lélek. Azután Örök Otthonomba térek. látszottak olyan nagyszerűnek. Eszembe jutottak gyülekezeteim tagjai, azok a szegény, kedves emberek, azok a lelkek, akikről nekem kellett gondoskodnom. Nem titkoltam magam előtt, hogy egyszerű állás és szegénység lesz az osztályrészem, ha közöttük maradok. De nem kellett nagy dolgokra törekednem. Ott helyben mondtam le az akadémiai tanulmányokról, ahol a hangot hallottam, és elhatároztam, hogy ott maradok az emberek között, és addig hirdetem nekik az élet Igéjét, amíg Isten akarja. Csendben és örömmel tértem vissza falumba a szegény emberek közé." A fiatal igehirdető, aki lemondott a magasabb végzettségről, óriási szorgalommal képezte magát tovább. A Waterbeachben csendben eltöltött éveket arra használta fel, hogy egyedül megtanuljon héberül és görögül, és a puritánok általánosan használt bibliamagyarázatai mellett mindenekelőtt Kálvin újszövetségi kommentárjait tanulmányozta. Nem sokkal ezután levelet kapott a New Park Street Church-től, a kor leghíresebb, de lelkileg halott baptista gyülekezetétől. Felkérték, hogy hirdessen náluk Igét. Spurgeon az egészet félreértésnek tartotta, és válaszában fiatal korára és hiányos teológiai tudására hivatkozott. Nemsokára megérkezett Londonból a válasz: "Akkor legalább nem fog kenettől csöpögni és olyan megközelíthetetlen méltósággal viselkedni, mint a kiművelt igehirdetők." A huszadik életévét még be sem töltött fiatal Spurgeont, bemutatkozó igehirdetése után, meghívták a gyülekezetbe lelkésznek. A tiszteletreméltó, híres, de halott gyülekezet átélte az ébredés csodáját. A templom, ahová eddig csak mintegy kétszázan jártak, nem tudta befogadni azt a hatalmas tömeget, akik mind Spurgeont akarták hallani. Külön termeket kellett bérelni az emberek befogadására. Néhány évvel később, 1861-ben, Isten iránti bizalommal megkezdték a Tabernacle építését. Ez a hatalmas épület több mint 7000 embernek adott helyet, és nemcsak felavatásakor, hanem 30 éven keresztül, Spurgeon haláláig minden vasárnap megtelt. Ebben a Tabemacle-ben prédikált évtizedekig az az ember, aki igehirdetéseit nem íróasztal mellett írta, hanem térden állva könyörögte ki. Mielőtt Isten hatalmas áldásától kísérve felment a szószékre, előbb Isten előtt arcra borult. Isten jelenlétének tudatában rettenthetetlenül szólt az emberek lelkiismeretéhez. Számára a Biblia első lapjától az utolsóig Isten Igéje, és abszolút tekintély volt. Nem kímélte magát abban sem, hogy elfelejtett bibliai igazságokat hirdessen, és különös szeretettel viseltetett az Ószövetség iránt, amely egész sor képet kínált számára az újszövetségi tanításhoz. Ezt a régi evangéliumot azonban olyan meggyőződéssel és átütő erővel hirdette, hogy hallgatósága az első perctől az utolsóig csüggött az ajkán. Igehirdetése alatt számtalan hallgatója élte át a damaszkuszi út csodáját, a megtérést. Egy ilyen igehirdetés után az angol hadsereg egyik tisztje így válaszolt, amikor megkérdezték tőle, hogy érezte magát a Tabemacle-ben:- Egész idő alatt golyózáporban álltam. Egy további példa rendkívül áldott igehirdetői szolgálatából: Egy előkelő londoni ügyvéd felesége puszta kíváncsiságból meg akarta egyszer hallgatni a prédikátort, akiről az újságok dicshimnuszokat zengtek, és ugyanakkor sárba is tiporták. A hölgy elkérte szobalánya kabátját és kalapját, majd leült az egyik oszlop mögé, de úgy fordította a fejét, hogy láthassa Spurgeont. Az igehirdetés alatt Spurgeon hirtelen hozzá fordult, ránézett és dörgő hangon így kiáltott:- Gyere be, Jeroboám felesége, miért állsz meg olyan távol? Az Úr kemény beszéddel küldött hozzád. A megrémült hölgy szemrehányásokat tett otthon férjének, mert azt hitte, hogy a férj beárulta Spurgeonnak. Amikor azonban az ügyvéd tagadta, írt Spurgeonnak, aki azt felelte, hogy fogalma sem volt jelenlétéről, de arra kellett gondolnia, hogy Isten adta szájába a szavakat. Ez a szenvedélyes, meg nem alkuvó igehirdető több mint negyven évig állt Ura szolgálatában, teljes odaadással. Igehirdetéseit Angliában 37 éven át hatalmas példányszámban nyomtatták ki és úgy árulták, mint az újságokat. Egy amerikai lap táviratban küldette meg szerkesztőségének a prédikációkat, hogy teljes terjedelmükben közölje lapvetés és aratás 32 /3. 1994 82
