Vetés és Aratás, 1994 (32. évfolyam, 3. szám)
1994 / 3. szám
ISTEN SZÁNTÓVETŐI Charles Haddon Spurgeon (1834-1892) Charles H. Spurgeon 1834. június 19-én született Essex grófság, sőt egész Anglia legcsendesebb falujában, Kelvedonban. John Spurgeon prédikátor 17 gyermeke közül ő volt az első. Charles ebben a szegény, de istenfélő családban hamar megismerte a Biblia üzenetét. Már gyermekkorában megértette, hogy bűnös, és kereste a bűnbocsánatot. Már mint ifjú egyik gyülekezetből a másikba ment, hogy feleletet kapjon nagy kérdésére: Hogyan kaphatok a bűneimre bocsánatot? Ő maga így számol be életének erről a korszakáról: Azt hiszem, még ma is kétségbeesetten tapogatóznék a sötétben, ha Isten irgalma nem küldött volna rám egy vasárnap délelőtt, templomba menet egy félelmetes hóvihart. Képtelen voltam a hófúvásban előrejutni, igy hát bekanyarodtam egy mellékutcába, majd beléptem egy metodista imaházba. _______________________________________-> Gondolatok - közmondások A nők legyenek nyájasak és kedvesek, gyorsak a hallásra és lassúak a beszédre. Ugyanez a tanács adható a férfiak számára is, bár ők sokkal inkább ezt tanácsolják az asszonyoknak, mintsem hogy maguk is megfogadnák. + Lassan járj, tovább érsz. Egy bölcs keleti mondás szerint a sietség az ördögtől van, a lassú előrehaladás Istentől. Ritkán jó, amit kapkodva csinálunk, ha meg rosszra sikerült, ismét meg kell csinálni: s ez időpocsékolás. Mohó evéssel az étel megfojtja az evőt. + Addig gyújtsd a szénát, míg süt a nap! Hisz nem teheted akkor, amikor szakad az eső, ezért ne szalaszd el a jó időt, mint szorgalmas méh, használd ki a napfényes órákat. + Tedd az otthonodat boldoggá, s boldog leszel otthon. Aranyat ér ez a mondás. Ha valaki nem törődik az otthonával, az erkölcsi gyengeségének egyik lehetséges jele. + Ne köss barátságot haragos emberrel! Salamon király tanácsa ez. Lelkileg, szellemileg úgy növekszünk, mint barátaink, ezért nagy gonddal válogassuk meg őket. Charles H. Spurgeon A prédikátor szegény, tanulatlan ember volt, a nép fia, aki még saját anyanyelvét is hibásan beszélte. Annál szigorúbban ragaszkodott az Igéhez. "Nézzetek fel rám, és üdvözültök a világ végezetéig". A prédikátor a következő magyarázatot fűzte ez Igéhez: "Ez az Ige nagyon egyszerű, így szól: Nézzetek énrám! Ez igazán nem kerül különösebb erőfeszítésbe. Még a lábatokat sem kell felemelnetek, egy ujjatokat sem kell mozdítanotok, csak rá kell néznetek." Ekkor a prédikátor tekintetét rám emelte és megszólított:- Fiatalember, nagyon nyomorúságos látványt nyújtasz. És nyomorult maradsz életedben és halálodban, ha nem fogadod meg a próféta szavát. - Majd felemelte a hangját, hogy csak úgy dörgött, és így kiáltott: - Fiatalember, nézz Jézus Krisztusra! Nézz rá most, ne halogasd! - Megrázkódtam ültömben, ugyanakkor azonban felnéztem Jézusra- és üdvösséget kaptam. Lelki szemem előtt a megfeszített Jézus Krisztus állt. Ránéztem és éltem. Attól kezdve a kereszt lett vezérlő csillagom. Nemsokára bemerítkezett - nem azért, mint mondta, hogy "egy párthoz csatlakozzam és baptista legyek, hanem hogy apostoli minta szerinti keresztyén legyek, ahogy az Igét megértettem és még ma is értem." Alig 18 éves korában már egy kis gyülekezet lelkésze Waterbeachben, ahol megéli, hogy igehirdetése hatására emberek térnek meg. Egy gyülekezeti híradóban olvashatjuk: "Spurgeon igehirdetéseinek hatása a szokások javulásában mutatkozott meg. A verekedők és részegek száma csökkent. Reggelenként és esténként egyre több házból hallattszott ének és imádkozás." A fiatal Spurgeont, aki eddig nem folytatott teológiai tanulmányokat, apja és barátai arra biztatták, hogy jelentkezzen a londoni teológiai akadémiára. Charles engedett az unszolásnak. Az akadémia vezetőjével megállapodtak, hogy Cambridge-ben bemutatkozó beszélgetésre jelentkezik, Isten azonban más utat szánt neki. A tervezett találkozás egy félreértés miatt meghiúsult. Amikor Spurgeon dolgavégezetlenül tért haza falujába, hirtelen felébredt elmélkedéseiből. Úgy tűnt, mintha kiáltó szót hallana: "És neked nagy kívánságaid vannak? Ne legyenek!" (Jer 45,5) így számolt be váratlan élményéről: "Hirtelen teljesen más megvilágításban láttam helyzetemet. Érveim, céljaim, terveim már nem is 81 vetés és aratás 32 /3. 1994