Vetés és Aratás, 1993 (31. évfolyam, 3. szám)

1993 / 3. szám

6. Megvigasztalódva indulj el. A zsoltáríró nem titkolja, hogy mint isteni vigasztaló vidámságban szűkölködik. Ebben szűkölködöl te is. A nehéz tegnapok legörbítették válladat, a bizonytalan ma és holnap idegesít, kedved újra és újra megtörik. "Vidámits meg minket a mi nyomorúságunk napjaihoz képest, amelyekben gonoszt láttunk." Nemcsak a testben elszenvedett múltbeli fájdalmakról van szó, hanem azokról a vereségekről is, amelyeket a bűn mért ránk, és amelyek miatt valóban sok nyomorult emlék maradt mögöttünk. Az őszinte bűnbánat felszabadít ez alól a nehéz emlék alól. Aki nem akaija ismételni tegnapi bűneit, ma emelt fővel járhat már, még akkor is, ha viselnie kell a múlt sok ítéletes következményét. így a most rajtunk levő isteni ítélet a kiengesztelés szent bizonyítéka. Nem léphetsz ki a küzdőtérre emberi elkeseredéseddel, szomorúan, mint akit a hite tett tönkre. Te éppen a hited által élsz, mert "az igaz az ő hite által él". Te ennek a földnek sava vagy, ízetlen emberek keserves élete általad nyer ízt; Isten előtt ez a bűnének keserű levében vergődő világ a te megáldott életed által mégis elviselhető. Ne indulj el úgy, hogy szíved vigasztalansága csúfságára legyen a boldog Isten evangéliumának! 7. Kérd a jót és viseld el a rosszat, ha mégis jön. Pál gyönyörködött a Krisztusért viselt szenvedésekben, de nem kérte és nem kereste azokat. Csendes időt kért, hogy alkalmassá legyenek a napok az Ige teijedésére, mert a napok önmagukban gonoszak. Szabad minden jót kérni, de vigyáznunk kell, mert nem minden hasz­nál. Sok mindent kérhetsz és várhatsz az Úrtól, de semmihez se ragaszkodjál felettébb, akkor mindig sza­bad leszel, és nem talál a gonosz sebezhető pontot rajtad. Akinek Krisztuson kívül más igénye nincs, azt a kívánság kivetett horgai nem tudják elérni. 8. Kérd minden nap elején, Irogy az Úr tegye a ben­ned végzett munkáját láthatóvá is rajtad. Gondolkoztál-e már azon, hogy mekkora szégyen egy mérnök számára, ha egy elkezdett épületet húsz év alatt sem tud befejezni? Mióta dolgozik rajtad az Úr, és templomod még mindig nincs felszentelve? "Láttassék meg a te műved a te szolgáidon!" Milyen sürgető, milyen alázatos és szégyent valló kérés ez. Nem Isten ereje fogyatkozott meg, nem is építőkedve veszett el, hanem a megtagadott apró szófogadások tönkreteszik a már kész építőanyagot, és nem halad a munka. Az engedetlen mindig sivatagos helyen lakozik, mindig romokban van, mindig szégyeníti építő Mesterét. Isten munkája rajtunk egyetlen dologban látszik meg: a Jézushoz való egyre érezhetőbb hasonlóságban. Mi mindannyian arra hívattunk el, hogy az Isten Fiának ábrázatához legyünk hasonlatosak. Hogy istenfélel­münk mennyit ér, hogy meddig jutottunk, azt itt lehet legjobban és legfájdalmasabban megmérni. 9. ...és méltóságod fiaikon. Az egyetlen jó lecke, amellyel gyermekeinket hatal­masan taníthatjuk, ez a mi engedelmes életünk. Isten­félelmünk naponta vizsgázik gyermekeink előtt is, és győzelmeink javukra is szolgálnak, vereségeink őket is sebzik és erőtlenítik. Senki sem vétkezik csak önmaga ellen, hanem bűné­nek gyümölcseiből teríti meg övéinek asztalát is. En­gedelmességünk pedig áldássá válik a reánk bízottakon is. Serkentsen ez téged ezentúl még többre! 10. A mi Istenünknek jóindulata- ez a kifejezés a Biblia egyik legszebb vigasztalása a bűnös ember számára. Az Efézusi levélben azt olvas­suk, hogy eleve elhatározta az Úr, hogy minket a maga fiaivá fogad Jézus Krisztus által az ő akaratának jótet­szése szerint. Isten öröme mindig az emberhez kötött öröm. Örül, ha dolgozhat bennünk, ha láthatóvá teszi rajtunk a krisz­tusi vonásokat. A 90. zsoltár írója ezzel a kéréssel zárja imádságát: "Legyen velünk Istenünknek, az Úrnak jó­indulata." Istent csak a Fiú vonásai gyönyörködtetik, ezért mondta: "Ez az én szerelmes Fiam, akiben én gyönyörködöm." Mindent gyűlöl, ami a krisztusival ellenkezik, és mindent megáld, ami Krisztusból való. Isten az Ő isteni teljes áldásával csak Jézust áldotta meg, és ami áldás elérhető a földön és az örökkévaló­ságban, az mind csak a Jézus Krisztus által nyerhető el. Szerezz örömet a te Istenednek azzal, hogy késszé teszed magad jókedvének kiáradására! Á benned élő Jézusban gyönyörködik egyedül, és halálra ítél min­dent, ami Jézusnak benned elindult életét akadályozza, gyötri, csúfolja. 11. Az Úr kezének műve és a te kezed művei elszakíthatatlan kapcsolatban vannak. A sorrend nem lehet más, csak ez a bibliai sorrend: láttassék meg a te műved a te szolgáidon - és azután jön az ismételt ké­rés: a mi kezünknek munkáját tedd állandóvá nekünk. ' Amíg az Úr nem dolgozhat szabadon bennem, addig az én kezem művei sem szolgálhatnak neki - javamra. Végezhetek lelki munkát, lehet annak eredménye is, de kezünk munkája csak akkor hasznos nekünk, ha abból ered, amit az Úr már elvégzett bennünk. A 90. zsoltár e néhány utolsó verse hatalmas napi lec­ke. Nem indulhatsz el, míg be nem tölt mindazzal, amit itt eléd tárt. Ma is dolgozni fog benned, ma is meg akaija áldani Neki szolgáló kezed műveit. Isten boldogan kész az áldásra, atyai jókedvéből a Krisztusért.- Te készen vagy-e? Igen, Uram, ezt felelem, és átadom az életem. Ámen. Zimányi József "Én pedig hatalmadról énekelek, magasztalom minden reggel hűségedet. Mert eró's váram vagy, menedékem, mikor bajba jutok." Zsoltár 59, 17 91 vetés és aratás 31 / 3.1993

Next

/
Thumbnails
Contents