Vetés és Aratás, 1991 (29. évfolyam, 1. szám)

1991 / 1. szám

- Többezer embert öltem meg, és ha ezek most mind... Nem fejezte be a mondatot. Rövid szünet után még hozzátette:- Lehetséges, hogy feltámadnak? A gondolat félelemmel töltötte el. Mind­azok fel fognak támadni, akiket igazságtala­nul megölt, és minden tettéért bevádolják? Mindig olyan megnyugtató volt, hogy áldo­zatainak szája örökre elnémult. Vége a nyu­galmának, ha csak most, itt a földön hallgat­nak. Ez a néger primitív gondolkozásával tulajdonképpen ugyanazt tette, mint a mo­dern ember. Sokan felbőszülnek, ha a feltámadásról hal­lanak. Ennek három oka van: 1. Az emberi értelem nem akarja elfogad­ni a feltámadás tényét. Hiszen képtelenség- mondják -, hogy újra életre keljenek, akik többezer éve meghaltak. A halott meghalt, teste felbomlott, többé nem tá­madhat fel. 2. Az ember lelkiismeretét nyugtatgatja: „Nem lehet feltámadás!” Egyszer azonban mindenki megtudja, hogy élete során sok mindent nem úgy tett, ahogy kellett volna. Ha a halállal mindennek vége, nem kell szavainkért és tetteinkért számot adnunk. Ha viszont Isten halálunk után felelősségre von, egyszer fény derül minden gondola­tunkra, szavunkra és tettünkre. 3. Az ördög biztatja az embereket a feltá­madás tagadására, hogy hamis biztonságba ringasson bennünket, és saját vereségét el­kendőzze. Ha az emberi lét csak a földi élet 70, 80 vagy 90 évére korlátozódik minden fáradozásával és gondjával, akkor egész életünk csak nyo­morúság és reménytelenség, és még csak kilátásunk sincs jobb jövőre. Egyszer megkérdezték egy haldoklótól, nem fél-e a haláltól. Azt felelte:- Nem, én csak a feltámadástól félek. Egy bizonyos napon minden sír üres lesz, mert minden halott feltámad. Lesznek, akik az első feltámadáskor, hogy örökké Istennel éljenek, mások pedig a második feltámadás­kor, az ítéletre. Jézus Krisztus feltámadt, ma Isten jobbján Feltámadás (lKor 15,35-49) Miként sejted meg, kicsi mag, lent a föld méhében, hol nem erősít hajnali harmat, sugaras napfény, hol a fagy karma még fogva tart, és az eget szél-cibálta várfalak uralják; - mondd, honnan van, kicsi mag, tévedhetetlen bizonyosságod, hogy itt a tavasz? - Honnan? ül. Aki hisz benne, együtt lesz vele a dicső­ségben. „Ha tehát száddal Úrnak vallód Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltá­masztotta őt a halálból, akkor üdvözülsz” (Róml0,9). D. W. A halál - és azután? „Mert felindultam a kérkedők miatt, látva a bűnösök jólétét. Mert halálukig sincsenek kínjaik, és kövér a testük” (Zsolt 73, 3-4). Gyakran hallani, ahogy az emberek a halál­lal kapcsolatban nyilatkoznak: „Csendes halála volt, nem szenvedett.” Számukra az a döntő, hogy miként halt meg valaki. És ha ez gyötrelem nélkül megy végbe, akkor minden rendben van. Azon­ban ez nagy tévedés. A csendes halál nem garancia az örökkévalóságra. Ha valaki földi élete során Istennel nem békült meg Jézus Krisztus váltsághalálának elfogadása által, akkor az örökkévalóságot nem a mennyben tölti Istennel. Az élők közül való eltávozás után kizárólag az a döntő, hogy földi élete során beleszüle­tett-e Isten családjába az újjászületés ré­vén. Hívővé lett-e Jézus Krisztusban, aki a golgotái kereszten meghalt az emberek bű­neiért. „Bizony, bizony, mondom néktek: aki hallja az én Igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van; sőt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe. ” (Jn 5,24) 11

Next

/
Thumbnails
Contents