Vetés és Aratás, 1990 (28. évfolyam, 1-4. szám)
1990 / 1. szám
big pislákol, füstölög, azután kialszik. Közösségi szükségünket úgyannyira Isten hozta létre, hogy egyéni keresztyén élet nem tud létezni. A Gyülekezet Krisztus Teste, vagy Benne maradok és élek, vagy kilépek Krisztus közösségéből és életerők hiánya miatt halálra sorvadok. Kétségtelen, hogy a Gyülekezet nem a menny. Nem az a hely, ahol kizárólag „igazság, békesség és Szentlélek által való öröm” jellemezi a közösség életét. Ám, hogy valami módon előtornáca a mennynek, s az örök életre előkészítő iskola, az vitathatatlan. Először is itt hangzik Istennek Igéje (ha valóban igehirdetés hangzik), amelyik a velem nem született hitet - ezt az Isten láthatatlan dolgait felfogó érzéket - megteremti bennem. Az Isten teremtő Igéje - amelynek kiteszem magamat -, fogja kiformálni bennem titokzatosan azt az új embert, amelyik Isten országának majd örököse lehet. Mert a hit hallásból van, a hallás pedig Isten Igéje által, és „hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt” (Zsid 11,6). Ezért van ott a helyem vasárnapról vasárnapra a templomban vagy a gyülekezetben, s az Úr eme parancsának megszegésével Isten és önmagam ellen egyaránt vétek. Másodszor: ebben az iskolában Isten bemutat önmagámnak és nevel. Itt derül ki, a közösségben, mások időnként alig kibírható viselkedése közben a saját türelmetlenségem, gőgöm, s ilyen vagy olyan bosszúállásom, haragom, sértődöttségem, a nem Istenre, hanem a magam értelmére támaszkodó lelkületem. És lehetne ezt a sort folytatni a végtelenségig az emberi lélek romlottsága szerint. Mindazt, hogy ki vagyok, itt mutatja meg az Úr. De nem azért, hogy megszégyenítsen, hanem hogy megszabadítson és jobbra tanítson. Kálvin így mondta: „A hirdetett Isten Igéje Isten szava!” Ezért az igehirdetésnek vasárnapról vasárnapra megújuló csodája van. S ezt a csodát ki úgy fogalmazza meg, hogy „kiprédikált a pap”, más pedig úgy, hogy „megszólított az Isten.” Amint ezt az üzenet elején említettem, mi nem tudjuk magunkat megszentelni, de „az az Isten akarata, hogy megszentelődjetek” (ITesz 4,3). Ezért imádkozik Jézus érettünk így: „Szenteld meg őket az igazsággal: a te Igéd az igazság” (Jn 17,17). S ebből az következik, hogy az Isten népének a megszentelődésre ki kell tenni magát mind az olvasott, mind a hirdetett Ige csodálatos hatásának. A Sátán ezt annyira tudja - sokkal jobban, mint mi hogy ez elé folyamatosan fogja gördíteni az akadályt. Télen nagyon hideg van, nyáron nagyon meleg van, ősszel esik az eső ... Isten Igéjét hallgatni soha sincsen jó idő! Jön majd a fáradtság, meg az utazás, meg a rokonok és az unokák, vendégek és feladatok, s egyszer csak kiderül, hogy fontosabb a rántáskeverés, a szobafestés, a fű vágás, az autómosás, stb. mint maga az élő Isten. De vajon mi lesz a vége? Mialatt „az óra lüktet lassú percegéssel” ... „az évek szállnak, mint a percek” ... Alkalmak, melyek arra hívattak és készíttettek, hogy hitünket életre keltsék, lelkünket felkészítsék, jönnek és múlnak, s ha nem éltünk velük, mind bepótolhatatlanok. Kárpátaljai véreink napjainkban hálával magasztalják az Urat a visszakapott, s újra megnyílt templomaikért. Mintegy 80 gyülekezet népe állt körül évtizedeken át kevesebb, mint 20 megöregedett, megrokkant egészségű lelkipásztort, hogy Igét halljon. Mentek hűségben, hóban, fagyban, gyalog, biciklin, vonaton, farkas-veszélyeztette utakon. Sokfelé viszont csak be kellene ülni a nyáron hűtött, télen fűtött jármű-csodákba, s élni a drága lehetőséggel. „Áron is megvegyétek az alkalmat, mert a napok gonoszak! ” - int bennünket figyelmeztetőn Isten Igéje. Egyszer majd ezen a Mennyei Kenyeret s az Élet Vizét fitymáló Földön szörnyű éhség támad az Ige után (Ámósz 8,11). „Támolyognak majd tengertől tengerig és északtól keletig. Bolyonganak, és keresik az Úr Igéjét, de nem találják” (8,12). Ezért „áron is megvegyétek az alkalmat, mert a napok gonoszak!” Éljünk az Igealkalmakkal, amíg el nem vétetnek! Szabó Péter, Montreal 6
