Vetés és Aratás, 1990 (28. évfolyam, 1-4. szám)
1990 / 1. szám
HATÁRVONALAK Kocsink már átszaladt a Tisza hídján. Abony felé suhanunk az országúton. Autónknak mintegy fittyet hányva, egy nyúl nyargal a vetések között. Bennünket kísér? Vagy talán inkább a felette szárnyaló varjúval versenyez?! Ők tudják. Egyet azonban biztosan nem tudnak kis útitársaink: Azt, hogy az a dűlőút, amelyen áthúztak - éppen Szolnok és Pest megye határa. Én is csak a figyelmeztető tábla láttán eszmélkedem. Lámcsak: egyszerű, sáros, tanyasi földút, s mégis gazdaságok, községek, járások, megyék választó vonala. Nyoma van a térképen: jogi szempontból, tervezésben, munkában - ezer ügyben számolnak vele. Jószerivel pedig szinte észre sem vesszük. Hány ember áthalad úgy fölötte, akár a nyúl, vagy a varjú! Az egyszerű dűlőúton nagyszerű tanulság kísérheti az utast. S aki nagyon keresi, a mesgye-kővel együtt a bölcsek kövét is megtalálja. Bizony, naponta, sőt percenként határvonalakat lépünk át. És mellékesnek tetsző gyalogösvények, kaptatok és vadcsapások - életünk idejének, ifjúságunknak, szerencsénknek „országhatárai”, sőt olykor korszakok „világrész-partjai”! . . . Amerika felfedezése éppúgy, mint a reformáció indulása, vagy akár élettársad megismerése, sőt megtérésed égre-földre kiható eseménye is: egy perc a sok közül. Ez a mostani, szívdobbanásnyi idő is határvonal. De vajon honnan hová jutsz, ha általiéped? Pilátus: a pszichológus Pilátus, az ókori állami tisztviselő (anélkül, hogy ismerte volna e modern szakmát) - ügyes „pszichológusnak” próbálta magát feltüntetni. Úgy vélte, ámbár van neki fölöttese: a római császár, és van meggyőzni való ellenfele: a leigázott zsidóság - majdcsak felül tud ő kerekedni az eseményeken, mert hogy jó emberismerő. Fölénye azonban megingott, kudarcot vallott, amikor a Názáreti Jézussal találta magát szemben. Az eddigi sablonos tapasztalatsorozatból rendhagyó módon kimagaslott egy érthetetlen kivétel. Elébe állították az EMBERT. Pilátus szerette volna elhárítani magától a felelősséget. Elküldte hát a vádlottat Heródeshez, bajlódjék az vele. Ám az illetékességi huzavona, taktika csak időlegesen odázta el a problémát. Az események, a leszorított rugó törvényszerűségével, annál erőteljesebben nyomultak vissza hozzá. Balga pszichológus az, aki úgy véli, hogy a felelősségnek másra hárításával elintézheti a fontos ügyet. Pilátus következő sakkhúzása: magánemberként igyekszik taktikázni. Jóllehet az ő tiszteszerinti kulcsszerepe nyilvánvaló, a római államhatalom képviselője mégis otthagyja őrhelyét és megjátssza a humanistát. Meg akarja indítani a vérszomjas vádlókat, alkalmat akar adni nekik véleményük megváltoztatására, de hiú erőlködés a szívtelenek szívéhez beszélni, a pusztító szándék a gyöngédségben gyöngeséget lát. Ha Pilátus igazi lélekbúvár lett volna, nem tévesztette volna össze az etikát az etikettel. Mikor aztán ellenfelei odakényszerítik őt, arra a magaslatra, ahonnan lelépett: felelőssége hivatali főhelyére - megint elvéti a dolgát. A hatalmával kérkedő, büszke nagyember hirtelen riadt vádlott lesz. Zsarolói élesebb szemű emberismerőnek bizonyulnak, jobb taktikusok. És az igazsággal és az emberséggel meghasonlott amatőr pszichológus - csakhogy mentse pozícióját -, megadja magát ellenségeinek. Mint bűnrészes kerül a „Credo”-ba. Ha csak Pilátust kellene szemlélnünk, nagyon lehangoló lenne a tanulság: ilyen gyarló az ember. De az ő esendő sorsa az evangélium sorai közt olvasható. A mostani történetnek azonban más a főszereplője: a Názáreti Jézus. A töviskoronás Király szánakozó szeretettel nézi Pilátus vergődését. 7
