Vetés és Aratás, 1989 (27. évfolyam, 1-4. szám)
1989 / 3. szám
SZELLEMI FÖLDRAJZ Krisztus „imaórája” Megváltónk dicső elváltozásának rövid története komoly szellemi tanulságokat tartalmaz. Egyik érdekessége abban rejlik, hogy nem a három szemtanú - Péter, János, Jakab - mondja el nagy részletességgel, hanem a pogány származású Lukács evangélista - „a szeretett orvos”. Máté és Márk is megírta ezt az eseményt, de röviden. Lukács hű maradt „írói aranyszabályához”, melyet még evangéliuma kezdetén így rögzített: „Magam is jónak láttam, hogy miután eleitől kezdve mindennek pontosan utánajártam, sorjában megírjam azokat neked, nagyrabecsült Teofilus.” Ilyen szorgalmas utánajárással és körültekintéssel örökítette meg Lukács azokat a rendkívül tanulságos mozzanatokat ez esetben is, amelyek az előbbi két szerző figyelmét elkerülték. Figyeljük meg versről versre, mit üzen Üdvözítőnk földi életének ez a szakasza a számunkra. 1. „E beszédek után mintegy nyolc nap múlva maga mellé vette Pétert, Jánost és Jakabot, és felment a hegyre imádkozni” (9,28). Urunk életében rendkívül fontos helyet foglalt el az imádkozás. Sokszor megtörtént, hogy egész napon át szolgált az emberek között, az egész éjszakát pedig imádkozásban töltötte. Az О életének és szolgálatának legfőbb pillére az ima volt. Senki sem imádkozott a Földön annyit, mint Ő, mert senki nem szerette a mennyei Atyát a Földön úgy, mint Ő. Annyira szeretjük Istent, amennyire imádkozni szeretünk. Az Úr Jézus ritkán imádkozott egyedül. Kedvelt tanítványait sokszor bevonta „csendes-óráiba”. A közösségi imádkozás erősebb, eredményesebb, mint a magányos. Ne szigeteljük el magunkat testvéreinktől. Jó, ha vannak hűséges, bizalmas Olvasd: Lukács ev. 9,28-33 verseit imatársaink, akikkel megoszthatjuk örömünket-bánatunkat, életbevágó problémáinkat; akikről meg vagyunk győződve, hogy szívvel-lélekkel készek velünk együtt imádkozni és bajainkban segítségünkre lenni. 2. Sokat mondó az a jelző, melyet a hegygyei kapcsolatosan találunk Máté és Márk evangéliumában: „... és felvitte őket külön egy magas hegyre” (Mt 17,1). Az evangéliumi feljegyzések azt igazolják, hogy az Úr Jézus nagyon szeretett hegyen imádkozni: „... és szokása szerint az Olajfák hegyére ment” (Lk 22,39). „ ... és térdre esve így imádkozott” (Lk 22,41). Itt különösen kihangsúlyozott a hegy „magas” volta. Ez sokat mond szellemi értelemben. A Szentföld területén, mint a geológiai középkor szülte mészkőplatón sok alacsony, középmagas és magas hegy található. A Kármel-hegylánc legmagasabb csúcsa pl. 512 méter magas, a Tábor-hegy magassága 588 méter, az Olajfák hegye 1060 méter magas, míg a Galilea legészakibb határát szegélyező Hermon-hegység csúcsai a 2800 métert is meghaladják. Ennek a hatalmas hegyóriásnak hófehér csúcsai az örök hó birodalmáig emelkednek. Ez volt az Úr Jézus megdicsőülésének szemtanúja és „imaórájának” legméltóbb színhelye. E rendkívüli magasságokba ugyanis nem juthat fel a Föld lármája-zaja, füstje, poraszennye. Itt teljes csend, béke, tisztaság és ragyogás honol. Itt már csak két élőlénnyel találkozhat az ember: feje fölött néhány ezer méternyi magasságban keringenek az „aranysasok” (a hívő emberek szellemi jel-85
