Vetés és Aratás, 1989 (27. évfolyam, 1-4. szám)
1989 / 3. szám
A megigazulás páncélja „Ki tudod-e fogni horoggal a leviátánt, le tudod-e szorítani a nyelvét kötéllel? Tudsz - e kákát húzni az orrába, át tudod-e fúrni kampóval az állát? Fog-e sokat könyörögni neked, vagy beszél-e hozzád szelíden? Köt-e veled szövetséget, hogy fogad fel állandó szolgádnak? Játszadozhatsz-e vele, mint a madárral, és megkötözheted-e leánykáid kedvéért? Alkudozhatnak-e rajta a cimborák, osztozkodhatnak-e rajta a kereskedők? Teletűzdelheted-e nyársakkal a bőrét, és halászó szigonnyal a fejét? Nyúlj csak hozzá, majd nem gondolsz többé a harcra! Hiszen aki ebben reménykedik, csalódik: már a puszta látásától is összeroskad. Nincs olyan vakmerő, aki fölverje. Ki merne kiállni ellene? - Ki szállhat szembe velem úgy, hogy sértetlenül hagynám?” (Jób 40, 25-32; 41, 1-2) Ebben a bibliai szakaszban Isten saját erejét és hatalmát példázza egy krokodilushoz hasonló óriási őslényben. Valamilyen legyőzhetetlen állatról lehet itt szó, amely a maga idejében páratlan lehetett. Mit akar Isten ezzel mondani? Ő az, aki ezt a lényt teremtette, senki sem mérheti össze vele az erejét. Senki nem hozza Őt zavarba. Hatalmas Isten Ő. Az említett őslény már rég kihalt, talán az özönvíz által pusztult ki. Egykor hatalmas, megközelíthetetlen volt, ma pedig alig emlékezünk rá. De a mindenható Isten változhatatlanul ugyanaz maradt. „Az ég és a föld elmúlnak, de Te ugyanaz maradsz” (Zsolt 102,27-28). A teremtett világ és minden teremtmény egyszer elpusztul. És az ember? Isten képére teremtetett, s éppen ezért magán viseli a halhatatlanságot. Isten, az Úr nagy gonddal és precizitással alkotta meg a világot, mennyivel inkább az embert! Kedves olvasó! Téged is Isten mesteri keze alkotott: halhatatlanságra, örök életre. Isten megmarad - Vele együtt mi is! Ezért tegyük életünket készséggel és teljes odaadással az Ő kezébe. Az a tudat, hogy életünk az Ő kezében van, erőt ad nekünk. Olyan erőt, amely a gyengékben lesz nyilvánvaló, az erőtlenség útján jut el céljához. Amint az Úr egy hatalmas őslényt páncéljával sebezhetétlenné tett, ugyanúgy felruházta a Benne hívőket a megigazulás páncélzatával. Ezt a fegyverzetet semmilyen fegyverkovács nem tudja előállítani, éppen ezért semmilyen földi hatalom nem képes azt tönkretenni. Ezen mérhetjük le igazán az Úr Jézus Krisztus által számunkra megszerzett váltság értékét. „Annyiba veszi a vasat, mint a szalmát, a rezet, mint a korhadt fát. A nyílvesszőtől nem futamodik meg, pozdorjává törnek rajta a parittyakövek” (Jób 41,19-20). Találóak ezek a kijelentések a hívő keresztyénre nézve. Őket is érik nyilak, néha tüzes nyilak, rájuk is dobálják a megvetés és megcsúfolás köveit. Mindezt látják és érzik, megtapasztalják egy-egy támadás hevében. De van fegyverzetük, amely védelmet nyújt. „A leviátán nevet a dárda suhogásán.” És Isten gyermeke? Teljes biztonságban tudja magát elrejtve Isten hatalmában és örömmel énekel a győzelemről. K. W. Első és utolsó Tényleg első vagyok a bűnösök között. Nem ájtatos szólam: villámló döbbenet! Szolgatársak között tényleg az utolsó, Isten-szolgálatra legkevésbé méltó. Azt én tudom, miért, ha magamba nézek.- De könyörült rajtam! Kegyelemből élek. Siklós József 78
