Vetés és Aratás, 1989 (27. évfolyam, 1-4. szám)
1989 / 3. szám
A csendesség A nap egy bizonyos meghatározott időszaka, amikor Istennel találkozunk és Igéjével foglalkozunk. Nincs sok értelme kényszerből vagy megszokásból csendességet tartani, ami különben lelki életem rendkívül érzékeny barométere. A gyülekezeti alkalmakon való részvétel, a kedden 19 órától 23 óráig tartó négyszólamos éneklés, missziói elkötelezettségem kevésbé mutatja személyes kapcsolatomat az Úr Jézussal, mint az imádkozás, a bibliaolvasás és ez a rövid ideig tartó csend. Sok fiatal keresztyén gyenge pontját érintjük ezzel. Mit tegyünk, ha az ember egyáltalán nem jön rá a nyitjára? Újabb módszert keressünk? Vagy új, nagyon hangos ébresztőórát szerezzünk be? Semmi értelme! Csak az igazi bűnbánat segít Uram iránti szeretetlenségemen, aki Isten örök Fia, és aki kínhalált halt a kereszten értem. Nincs kedvem, nincs időm? A kérdés a lényegre tapintott rá? Ki vagyok tulajdonképpen? Keresztyén? Mit jelent nekem Jézus Krisztus? Csendességet nem lehet akármikor tartani. Előfeltétele a belső csend. Azért olyan alkalmas rá a kora reggel, mert a csendességnek ki kell hatnia az egész napra. Este, a nap sok eseménye után, még egyszer mindenképpen az Úrhoz fordulunk; vagy nem? Egyébként az a legjobb, ha egy félreeső helyen hangosan tudunk imádkozni. A csendesség sohasem lehet a fogmosás és a reggeli között kiszorított egy- és háromnegyed perc. Időre van szükségem, hogy a nagy Istent dicsérni és magasztalni tudjam. A margóra írt megjegyzéseknek köztudottan nincs nagy értékük. A csendesség egész keresztyén életünk ereje. Dániel és társai az Istennel való rendszeres kapcsolatból kapták a lelki ellenálló erőt, bölcsességet és Isten ismeretét. Az Istennel való közösség szabadságot is adott nekik, mert Dániel megértette, hogy Isten a világ és a történelem Ura, mindenképpen eléri célját. Ebben a világban mindnyájunknak van valamilyen feladata, tájékozódási pon Ha reggel alig van idő csendességre Dr. Paul Tournier Géniből a következő tapasztalatáról számol be:- Azon az éjszakán történt, amely a súlyos baleset után következett, ami engem ért. Nagybátyám, aki engem felnevelt, akkor életét vesztette. Most volt időm a baleset okairól elgondolkozni. A külső körülményekben kerestem: Az út nedves volt, a kanyarok túl élesek, és a kocsim sebessége túl nagy volt. Isten előtti önvizsgálatomban azonban más eredményre jutottam. Ha érzékenyebben figyeltem volna az Ö vezetésére, akkor kétség nélkül úgy irányíthatott volna, hogy a baleset ne történjen meg. De éppen ezen a reggelen az indulás rohanásában lerövidítettem a csendesség idejét... Most az is világos lett, hogy ez - az Istennel való kapcsolat elvesztése, az Ö vezetésétől való eltávolodás, elszakadás Tőle - ez a bűn. Ugyanakkor ezen az éjszakán megérthettem Krisztus keresztjének értelmét, azt, hogy a kereszt a jóvátehetetlen dolgok helyreállítója - bűnbocsánat! És ezzel együtt új felszólítás is: „Kövess engem!” 76
