Vetés és Aratás, 1989 (27. évfolyam, 1-4. szám)
1989 / 3. szám
BIZONYSÁGTÉTEL Egy gépkocsivezető mondja el lKorintus 13. fejezete nyomán Hogyha a KRESZ minden betűjét ismerem is, és ha még a legnehezebb paragrafusaival is teljesen tisztában vagyok, azonban számításon kívül hagyom embertársaimat, akkor olyan vagyok, mint egy motor nélküli kocsi. És ha enyém a leggyorsabb kocsi, és 0-ról 100 km-es sebességre néhány másodperc alatt fel tudok gyorsulni, és vezetői képességem minden akadályt le is tud győzni, de ugyanakkor nem gondolok felebarátomra, akkor én magam közlekedési akadály vagyok. És ha kocsim a legnagyobb lóerő számmal bír, és én játszva teljesítek nagy távolságokat és kocsimmal sok kapcsolatot teremtek is, elfelejtkezem azonban utitársamról, kinek használok akkor? Mert ha az egyik ember ügyel a másikra, nem a magunk igazát fogjuk keresni a KRESZ rendelkezéseiben; ha él közöttünk a felebaráti szeretet, az önzést szögre fogjuk akasztani és egymást kölcsönösen emberként kezelni. Akit Isten szaván fogott Évekkel ezelőtt élt Memel kikötővárosban egy öreg hajóskapitány. Hét éve tartó bénasága ellenére rendkívül vidám ember volt. A legcsodálatosabb azonban, hogy az öreg tengeri medve Istennek hálás gyermeke volt. Ő mondta el, hogy ez miként történt. „Amíg a tengeren hajóztam, nem törődtem Istennel és az Ő Igéjével. Gondoltam: az igazi tengerészhez illik a hazugság és a káromkodás. Egy napon kitalált történetet meséltem el matrózaimnak, majd pedig átokkal erősítettem meg azt: Isten görbítsen meg és bénítson meg, ha nem az igazságot mondtam! Gyakran káromkodtam ilyen módon és hívtam ki Istent magam ellen. Addig mindig hallgatott. Ezúttal azonban nem hallgatott. Nyolc nap múlva szavamon fogott: egy szélütés egész testemet megbénította. Amikor tehetetlenül és nyomorultan feküdtem kabinomban, féktelen düh vett rajtam erőt. Nem önmagámmal pereltem, hanem Istennel! Nem ismertem fel a bűnömet, ezért három évig oktalanságomban Isten ellen dühöngtem. De Isten karja hosszabb. Végül is észre tértem és beláttam, hogy nem Isten az oka a szerencsétlenségemnek, hanem én magam. Mikor így felismertem Istennek irántam való irgalmasságát, bűnbánatot tartottam. Jézus Krisztus megtalált engem! Kegyelmében megbocsátotta bűneimet. Olyan nagy békességgel és örömmel töltötte meg a szívemet, hogy azt kellett mondanom: »Uram, nem bírok elviselni ekkora boldogságot!« Ezért örülök annak, hogy Isten annak idején a szavamon fogott. Ezáltal menekültem meg.” B. Michelangelo Istenhez Üllőd a föld, s az égi boltra állván oly ívet írsz karoddal, mint a Nap. Nyolcvanhat évig álltam fent az állvány csúcsán Uram, de nem találtalak! Vésőm alatt porladva hullt a márvány, öklömben torzó, vagy bálvány maradt;- nem leltelek meg illanó Szivárvány, ki ott ragyogtál minden kő alatt. Magam lettem vén kőtömb; száz bozótban megszaggatott, mogorva, durva, szófián,- de lelkemben még égi fény ragyog. Hogy tudnám testem börtönét levetni?- Üss rám, ha tudsz még vén bűnöst szeretni; Te szobrász vagy Isten! A márvány én vagyok. Csla Lajos fordítása 75
