Vetés és Aratás, 1989 (27. évfolyam, 1-4. szám)
1989 / 3. szám
Szétszaggatott bilincsek ... azért küldött el, hogy a szabadulást hirdessem a foglyoknak" (Lk 4,18) Az egész emberiség az ördög súlyos rabságába jutott, és a bűntől megláncolva a szenvedélyek bilincseibe verve nyög. Kétségbe vonhatja valaki e tényt, ahogy akarja, mégsem lehet ezt a szembeszökő igazságot eltüntetni vagy letagadni. Milyen jó lenne, ha az emberek tudatára ébrednének és meggyőződnének erről az igazságról, és hangos szóval kiáltanának szabadulásért és megmentésért. Néha-néha rájön egy-egy ember arra, hogy az ördög sötét tömlöcében ül, a bűn lánca mélyen belevág testébe, és szíve-lelke epedve sóvárog világosság és a bilincsek lehullása után. Hála legyen Istennek, van sok ember ezen a világon, akiknek bilincse széjjelszakadt, napsugaras hegyeken jár, és az Isten gyermekeinek kijáró dicsőséges lelki szabadság boldogságát élvezi. Az ördögnek lépten-nyomon az a célja, hogy az emberiség szemébe lelki dolgokra vonatkozólag port hintsen, és ezáltal világos látásuktól megfossza vagy megvakítsa őket. Aljas hazugsággal csalta sötét börtöne mélyére áldozatait, és ugyanilyen alattomos módon tartja őket ott: minden rábeszélő művészetét összeszedi, hogy meggyőzze őket arról, hogy fogságában nagyon boldogok lehetnek; azt tehetik, amit csak akarnak, teljes mértékben élvezhetik a bűnnek ideig-óráig tartó gyönyörűségét (Zsid 11,25). Vétkezhetnek, ahogy nekik tetszik, és mi lehetne nagyszerűbb ilyen zabolátlan, féket és korlátot nem ismerő életnél! Persze a szerencsétlenek közben elfelejtik, hogy a bűnökből, amelyeknek hódolnak, térdet-fejet hajtanak, hatalmas lánc kovácsolódik, amely lelkűket megkötözi, s közben mindig erősebb és nehezebb lesz. Itt az ördög újra elkábítja, elaltatja a lelkiismeretet, miközben a bűn láncait és bilincseit olyan szépen bearanyozza, hogy bizony sokan azt gondolják: a nehéz béklyók csak ékszerek, és így odáig jutnak, hogy rabláncaikra büszkeséggel tekintenek! Minden emberen, amikor világra jön, már ott van a lelkét megkötöző bilincsek körvonala; erre céloz Dávid panaszában: „Lásd, én bűnben születtem, anyám vétekben fogant engem” (Zsolt 51,7). Ezzel azt akarja mondani, hogy bűnös természettel, eredendő bűnnel terhelten született. Ezek a láncok tehát már születésünkkor megvannak, jóllehet eleinte csak olyanok, mint a pókháló, vagy mint valami finom selyemszál. Nem szakadnak szét a gyermekkeresztség által, amint sokan hamisan remélik. Idővel ezekből, a kezdetben vékony láncocskákból mindig vastagabb, erősebb és nehezebbb lánc lesz, amely, ha az emberen marad, lehúzza az örök gyötrelem helyére; mert lehetetlen, hogy szent Istenünk dicsőségének tiszta fényében bűn láncaival megkötözött embereket megtűrhetne. Isten Igéje nagyon találóan írja le a lelkileg megkötözött ember állapotát: „Vannak, akik sötétségben ültek, a halál árnyékában, nyomorultan vasra verve” (Zsolt 107,10); majd „a nép, amely sötétségben jár... és akik a halál földjén és árnyékában laktak” (Ézs 9,1; Mt 4,16). Nos, ha ezek a bilincsek nem szakadnak szét e földi élet folyamán, akkor az örökkévalóságban „örök bilincsekké” (Júd 6) válnak, amelyektől nincs soha többé szabadulás (Jel 14,11 és 20,10). Van-e egyáltalán teljes szabadulás a lélek eme börtönéből? Lehet-e olyan utat találni, amelyen a bűn láncai és bilincsei letéphetők? Van-e hatalom, amely az érckapukat összetöri és a vaszárakat letördeli? (Zsolt 107,16). Isten Igéje bizonyítja, hogy vannak, akik így énekelnek: „Lelkünk megmenekült, mint a madár a madarász tőréből. A tőr összetört és mi megmenekültünk” (Zsolt 124,7). Igen - Istennek hála - csakis Ő az, aki egy csodálatos és ámulatbaejtő utat készített számunkra, amelyen teljes szabaduláshoz juthat mindenki, mert Ő tudja a lelket megszabadítani és örökre megmenteni. Ezért küldte el 67
