Vetés és Aratás, 1989 (27. évfolyam, 1-4. szám)
1989 / 3. szám
EMBEREK Mennek haza, lelkűkbe - látom, nincs ablaka a napsugárnak. Szemükre szállt egy szürke fátyol, s bűnné kövült bennük a bánat. Ha néha gondűző vasárnap a templomba egy-egy betéved, szeme üres, tartása fáradt, s mindegy neki, miről beszélnek. Én ISTENEM, de sokszor álltam üres szóval én is eléjük! Ritkán láttál belső szobámban tusakodni, szenvedni értük. LÉLEKRE, szent erőre vártak, s bölcselkedtem, csakúgy, mint mások. Üres szavak zengése vádol s lélektelen hangoskodások. Megkötözött emberi lelkek bilincsüket jajgatva rázzák... Mikor oldja fel végre őket győzelmesen hit és imádság? Áradj le ránk, teremtő LÉLEK! Oldd fel, URUNK, szívünket, szánkat! Hadd hallja meg veszendő néped: van kegyelem ma is Tenálad! F. L. szeretett Fiát, az Úr Jézust magát, hogy a bűnök láncait magára vegye, és a teljes büntetést, a bűnösre kimondott halálos ítéletet elszenvedje. Azt olvassuk, hogy miután a főpapok és a nép vénei Jézus ellen tanácsot tartottak, hogy Őt megöljék, megkötözték Őt és átadták Poncius Pilátusnak, a helytartónak (Mt 27,1-2). Pedig nem volt megkötözésre semmi szükség, hiszen meg sem kísérelte, hogy kezükből kimeneküljön; de az a tény, hogy megkötözték, biztos jele volt annak, hogy az Úr Jézusnak magára kellett volna vennie a bűn rabláncait. Az Ószövetség tanulságos előképeiben is ugyanezt találjuk; például Ábrahámról meg van írva: „... megkötözte a fiát, Izsákot, és föltette az oltárra a fadarabok tetejére” (lMóz 22,9). Izsák az Úr Jézus előképe: megkötözték, pedig nem fejtett volna ki semmiféle ellenállást sem. József is az Úr dicsőséges kiábrázolója, s róla mondja az írás: „Lábát bilincsbe szorították, őt magát vasra verték” (Zsolt 105,18). És még egy csodálatos íráshely: „Kötelekkel kössétek az ünnepi áldozatot az oltár szarvaihoz!” (Zsolt 118,27). Messzire vinne bennünket, ha mindezeket az íráshelyeket beható tárgyalás alá vennénk, az azonban világosan kitűnik a Bibliából, hogy a bűn láncaitól már most meg lehet szabadulni, éppen azért, mert az Úr Jézust, dicső helyettesünket vasszögekkel, kegyetlen ütésekkel kezén-lábán átszögezték. Igen, ott csüngött az átokfán, mikor átokká lett érettünk (Gál 3,13). Ott halt meg a keresztfán, midőn engesztelő áldozatul adta életét a bűnösökért (Ézs 53,12). Tehát minden bebörtönzött bűnös az ördög sötét tömlöcéből szabadulást, kiutat találhat, a bűn súlyos láncaitól teljesen megszabadulhat, mert az Úr azért küldetett, hogy a foglyoknak szabadulást, a megkötözötteknek feloldozást és a börtönök felnyitását hirdesse (Ézs 61,1). Teljesen befejezte a megváltás nagy művét, s ezen az alapon minden bűnöst teljesen megmenthet és örök üdvösségben részesíthet. Dicsőséges és örökreszóló a megváltás, mert Isten műve, amelyet szeretett Fia személyében vitt véghez és fejezett be teljesen. Mi tehát a bűn rabláncaiban sínylődő bűnös teendője, hogy megszabaduljon? Bűnbánatot kell tartania, azaz teljesen meg kell változtatnia véleményét, hogy a bűn bilincseit ne ölelgesse, ne becézgesse többé; valamint ne abban a tudatban éljen, hogy boldog és szabad ember, holott sötét tömlőében üldögél, hanem nyíltan vallja be, hogy elveszett bűnös, nem pedig kegyes és igaz ember, aki talán vallásával büszkélkedhet. Vajha minden bűnös megérezné, mily nehéz a bűn bilincsének terhe, és súlya milyen nyomást gyakorol a lélekre! Akkor vágyakozás támadna benne a szabadulás után és kiáltani kezdene. Mit kell még tennie a szerencsétlen fogolynak? A Biblia világosan megmondja: „aki hisz őbenne, el 68
