Vetés és Aratás, 1989 (27. évfolyam, 1-4. szám)

1989 / 2. szám

így segíti előbbre a férj a megszentelődés útján azt, akivel egy hústestté vált a házasságban. A mércét a férfiak sem szállíthatják lejjebb annál, amit Krisztus bemutatott: teljes önfeláldozás, a másikért való élés, a másik javát kereső magatartás. Mindezt természetesen nem kényszerűségből, hanem önként, azzal a lelkülettel, hogy az legyen legnagyobb örömem, ha a másiknak örömet okozhatok. Ez pedig teljes mértékben rám fog visszahatni. Mert aki így tud élni házastársáért, az megtapasztalja az Ige valóságát: „Aki szereti a feleségét, az önmagát szereti; a maga testét pedig soha senki nem gyűlölte, hanem táplálja és gondozza, ahogyan Krisztus is az egyházat, minthogy tagjai vagyunk testének” (5,28-30). így hat teljes mértékben vissza rám az, ha feleségem iránti szeretetem nemcsak testi szerelem, hanem első helyen isteni szeretet, agapé .

Krisztus „Isten dicsőségének kisugárzása” (Zsid 1,3 - Károli: visszatükröződése). Mi lesz a megtisztítás, megszentelődés eredménye a Gyülekezet számára a Biblia szerint? „így állítja maga elé az egyházat dicsőségben” (5,27), vagy szó szerint: maga mellé . Krisztus Isten dicsőségét sugározta. Az Ekklésia abban a kiváltságban részesült, hogy Krisztus dicsőségét tükrözheti vissza. Tehát Krisztus dicsősége a Gyülekezet dicsősége lesz. Az Ige párhuzama alapján mondhatjuk, hogy ez igaz a férj-feleség viszonylatára is. Ha az asszony feje a férfi - már pedig a Szentírás mondja ezt -, akkor a férfi dicsősége az asszonyé is (lKor 11,7). Együtt részesülnek abban, mert a feleség nem különálló személy a házasságban, hanem ahogy Isten már az asszony teremtése előtt meghatározta: „Nem jó az embernek egyedül lennie, alkotok hozzáillő segítőtársat” (lMóz 2,18), vagy szó szerint véve a héber szöveget: „alkotok számára egy segítőt, mint az ő kiegészítőjét”. Mennyire egybecseng ez az Efézusi levél elején mondottakkal, Krisztus és a Gyülekezet viszonyával kapcsolatban (1,23). A Gyülekezet „teljessége” a Krisztusnak.

Összegezve: Minden igazi házasság az Edenbe nyúlik vissza (1,31) és túlmutat e földi léten. Ezért, ha a férfi feje valóban Krisztus, akkor ennek a felelősségnek tudatában, teljes odaadással kell megélnie, hogy ő pedig a feleségének feje. Milyen „dicsőségben” tudjuk részeltetni azt, aki ránk bízatott, akit szeretünk? Kedves nőtestvérek! Ti pedig álljatok a helyetekre abban, hogy kiegészítői legyetek férjeteknek és ne a divatos önmegvalósítás önálló, független életét éljétek. Legyetek segítői a krisztusi élet megélésében, mert ez szolgálja a ti javatokat is.

„Nagy titok" a házasság, mert bizonyos vonatkozásokban, amint fentebb láttuk, hatása túlmegy a földi életen. Pál ezt a képet felhasználva írja: „Én pedig ezt Krisztusról és a Gyülekezetről mondom” (1,32). Ezzel elérkeztünk az 5. fejezet záró verséhez. Ezt a szakaszt (21-33. versig) mintegy keretbe foglalja a kezdő és záró versben szereplő/é/e/em szó: „De ti is, mindenki egyenként úgy szeresse a feleségét, mint önmagát, az asszony pedig tartsa tiszteletben (pontosabban: félje) a férjét”. Amit eddig elmondtam, abból mindenki előtt világos kell hogy legyen: nem egy rabszolgatartótól való félelemről beszél az Ige. A Filippi levél 2,12-ben megmondja Pál, hogy mit ért ezen:

„Félelemmel és rettegéssel munkáljátok üdvösségeteket”. Ennek a serkentő, előbbre vivő szent félelemnek kell uralnia életünket, nem a bénító rettegésnek. Aki tudatában van saját gyengeségének, alkalmatlan voltának, abban mindenkor ott van ez az érzés: jól csináltam e? Betöltöttem-e az Isten által rendelt feladatomat a házasságban? Alázatosan ismerjem el, hogy nem, ezért ezen a téren is kegyelemre szorult vagyok. Aki nem ilyen koldusszegényen áll Isten színe elé, az mindig a házastársát fogja hibáztatni mindenért és önmagát hibátlannak, bűntelennek tartani. Igaz- és talán a házasságban sokszorosan az, - hogy „ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét, és kövessen engem” - „mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, és aki megalázza magát, felmagasztaltatik” (Mt 16,24; 23,12). M. S.

58