Vetés és Aratás, 1989 (27. évfolyam, 1-4. szám)
1989 / 2. szám
Túrmezei Erzsébet Emlékeztető Édesanyád csak levelet vár. Kevéssel beéri, kevéssel. És annyi titkos könnyet hullat, ha napok múlnak s írni késel. Tipegő kisgyerek korodban te mennyi kéréssel zaklattad. Sietős dolgát hányszor hagyta napjában félbe temiattad! Kenyeret szelt, puha-fehéret... kis karcolást csókkal hegesztett. virrasztóit lázas éjszakákon... Most haja fehér, keze reszket, s levelet vár: simogatását néhány gyermeki, meleg szónak. Ó, írj! Amit ma még megírhatsz, vigyázz, megírhatod-e holnap! míg a lánynak a puszta gondolat majdnem megszakasztotta a szívét. Fekete szeme megtelt könnyel, amelyet büszkeségében el akart rejteni. Lassan megfordult:- Ugye, nagyon szereti, ha ilyen sokat tett önért? A férfi hirtelen elvörösödött. Szégyeilte magát. A lány szegényes, kifakult ruhájában rég elment, kérdő szavai azonban még mindig visszacsengtek a művész lelkében. Megpróbált szabadulni tőle, de nem tudott. Sietett elküldeni a festményt a megbeszélt helyre, de nem tudta elfelejteni a szavakat: Mindez érted történt! Végül már nem tudta elviselni szíve gyötrelmeit, elment gyónni. Hugó páter végighallgatta. Mivel egyháza minden tanítását elhitte, feloldozta és biztosította róla, hogy újra rendben van minden. A művész sokkal olcsóbban adta az oltárképet, mint eredetileg akarta, így egy-két hétig felszabadultabbnak érezte magát. Aztán újra feltámadt benne a kérdés: - Ugye, nagyon szereti? És az választ követelt. Stenburg nyugtalan lett, nem tudott dolgozni. Sokat mászkált a városban. Egy nap több embert látott a városfalnál levő ház felé igyekezni. Megkérdezte, hogy mi történik ott, de senki sem tudott kielégítő választ adni. Ez felkeltette kíváncsiságát. Néhány nap múlva megtudta, hogy egy idegen lakik ott - az új tanítás híve, tehát a megvetettek közül való, aki mindenben Isten Igéjére hivatkozik. Lehet, hogy ott megtalálja, amit keres. Összejövetelekre kezdett járni, hogy mindent megfigyeljen. Nem maradhat azonban senki hidegen, ha a tűz közelébe megy. Ez a hívő prédikátor meggyőzően beszélt, és látszott is rajta, hogy Krisztussal jár, és Jézus neki minden. Stenburg megtalálta, amit keresett és ami után annyira vágyott: az élő hitet. Új barátja egy időre kölcsönadta neki az Újszövetség egyik drága példányát. Már nem kellett keresnie. Szívében nagy szeretetet érzett. „Mindezt értem tette, de hogyan beszélhetnék másoknak erről a szeretetről, erről a határtalan szeretetről, ami az ő életüket is meggyógyítaná, ahogy az enyémet meggyógyította? Jézus mindenkinek adja, de ezt nem látják, ahogy én sem láttam régebben. Hogyan hirdethetném ezt a szeretetet? Hiszen én nem tudok prédikálni, nem tudok beszélni. Szívemben Krisztus szeretete ég, de nem tudom kifejezni.” Miközben ezen törte a fejét, véletlenül egy darab szenet fogott a kezébe. Pár vonással egy töviskoronás fejet vázolt fel. Szeme közben megtelt könnyel. Hirtelen egy ötlet villant át agyán: „Tudok festeni, majd az ecsetem hirdeti. Azon az oltárképen arca csak a halál szenvedését fejezte ki, de az nem igaz. Kimondhatatlan szeretetet, végtelen irgalmat, önkéntes áldozatot kell látni rajta.” Letérdelt és imádkozott: - Uram, segíts, hogy úgy tudjalak megfesteni, amilyen vagy, hogy bizonyságot tehessek rólad. 44
