Vetés és Aratás, 1989 (27. évfolyam, 1-4. szám)
1989 / 2. szám
Történet egy művészről Sok évvel ezelőtt Stenburg festő neve Düsseldorfban már híressé vált. Éppen műtermében állt, amikor Hugó páter, Szent Jeromos gazdag templomának plébánosa lépett be és nem kis megbízást hozott.- Tisztelendő atyám, nagy megtiszteltetés számomra, hogy ilyen nagy oltárképet rendel nálam, de a felkínált összeg nagyon kevés a munkához képest. Ezen a képen sok embert kell ábrázolnom, tanulmányozásukhoz sok idő kell. Jézus Krisztus keresztre feszítését nem könnyű megfesteni, hiszen már olyan sok kép készült róla. Nehéz lesz olyan festményt tervezni, amilyet elképzeltem, hogy egészen más legyen, mint az eddigiek.- Nem szabok határt a költségeknek, ön becsületes ember, Stenburg úr, nem az egyház viseli a költségeket, hanem egy vezeklő. Az eredményes tárgyalás után jó hangulatban váltak el egymástól. A következő hetekben Stenburg elkészítette a terveket és végigkutatta a zsidónegyedet megfelelő modellek után. Hugó páter meg volt elégedve. Csak azt kívánta, hogy a kereszt legyen a festmény középpontja. Időnként eljött megnézni, hogy halad a munka. Közben kitavaszodott, a művészt pedig elfogta a vágy, hogy otthagyja Düsseldorfot. Vázlatfüzetével a környező vidéket járta. Egy nap az erdő szélén egy cigánylánnyal találkozott. A művészt különösen élénk, tiszta szeme ragadta meg, amelynek kifejezése minden pillanatban változott. A fájdalom, az öröm és a jókedv olyan gyorsan változott benne, mint a tó fölött elsuhanó felhők árnyéka.- Állj csak meg egy pillanatra - kiáltotta Stenburg, és gyorsan vázlatot készített róla. - Nemcsak szép, nem, sokkal több annál - csodálatos modell! Spanyol táncosnőnek akarom megfesteni! Megegyeztek. Pepita háromszor egy héten eljött Stenburghoz, hogy műtermében lefesthesse. Percre pontosan érkezett. Nagyon meglepődött. Nagy szemével kíváncsian nézett körül a műteremben. Most vette észre az oltárképet, nemsokára minden figyelmét az kötötte le. Már majdnem készen volt. Végül félénken megkérdezte:- Ki ez? - mutatott a leginkább szembetűnő alakra.- Krisztus - válaszolta közömbösen Stenburg.- Mi történik vele?- Keresztre feszítik - felelte a művész.- Most fordulj jobbra - igen, így jó lesz. Ecsettel a kezében szűkszavú ember volt.- És azok kicsodák, akik olyan dühös arccal állnak ott?- Figyelj ide - szólt a művész - ,nem beszélgethetek veled állandóan! Az a dolgod, hogy csendben maradj. - A lány ijedten elhallgatott, de továbbra is azon gondolkozott, hogy mindez mit jelenthet. Időnként összeszedte bátorságát és kérdezett valamit, mert majd szétvetette a vágy, hogy minél többet megtudjon.- Miért feszítik keresztre? Nagyon nagy bűnt követett el?- Nem, nagyon jó ember volt - hangzott a rövid válasz. Megint csak ennyit tudott meg, de minden szót úgy őrzött szívében, mint nagy kincset.- Ha jó volt, akkor miért feszítették keresztre? Utána újra szabadon engedték?- Azért, mert... a műyész abbahagyta, letette az ecsetet, egyet lépett előre és valamit igazított a lány ruháján.- Mert... ? - ismételte meg Pepita lélegzetét visszafojtva. A festő újra visszament állványához, aztán ránézett és kérdő arckifejezése miatt megsajnálta.- Ide hallgass, most az egyszer elmondom neked, de aztán ne zavarj a kérdéseiddel. És elmondta a kereszt történetét. Pepitának minden új volt, a művésznek pedig olyan régi, hogy már nem is érintette. Le tudta festeni a Megváltó halálfélelmét anélkül, hogy egy ideg rezdült volna benne, 43
