Vetés és Aratás, 1988 (26. évfolyam, 1-4. szám)
1988 / 1. szám
Jézus Krisztus nevében imádkozni tanulni Van a Szentírásban egy könyv, amely a Biblia minden más könyvétől abban különbözik, hogy csak imádságokat tartalmaz. Ezek a zsoltárok. Először különösnek tűnik, hogy a Szentírásban imakönyv van. Végül is a Szentírás Istennek hozzánk szóló szava. Az imádság azonban emberi beszéd. Hogy kerülnek hát ezek az imádságok a Bibliába? Ne tévedjünk: a Biblia Isten Igéje a zsoltárokban is. így tehát az Istenhez szóló imádságok szintén Isten Igéje lennének? Ezt nehezen értjük meg. Csak akkor fogjuk fel, ha arra gondolunk, hogy a helyes imádságot egyedül Jézus Krisztustól tanulhatjuk meg, tehát Isten Fiának szavaiból, aki velünk, emberekkel él, és az Atya Istenhez szól, aki az örökkévalóságban lakozik. Jézus Krisztus az emberek nyomorúságát, örömét, háláját és reménységét Isten elé vitte. Ajkán az emberi szó Isten szavává lett, és amikor az Ó imádságát vele mondjuk, az Isten szava ismét emberi szóvá lesz. így a Biblia minden imádsága olyan imádság, amelyet Jézus Krisztussal együtt imádkozunk, amelybe Ó belevesz bennünket, és amely által minket Isten színe elé visz... vagy nem lesznek igazi imádságaink, mert csak Jézus Krisztusban és Jézus Krisztussal tudunk helyesen imádkozni. Ha tehát a Biblia imádságait, s kiváltképpen a zsoltárokat akarjuk olvasni és imádkozni, akkor elsősorban nem azt kell kérdeznünk, hogy azok hogyan viszonyulnak hozzánk, hanem azt, hogy hogyan viszonyulnak Jézus Krisztushoz. Meg kell kérdeznünk, hogy kell értenünk a zsoltárokat, mint Isten Igéjét, és csak azután tudjuk azokat elimádkozni. Nem arról van tehát szó, hogy a zsoltárok éppen azt fejezik-e ki, amit jelenleg a szívünkben érzünk. Talán éppen arra van akkor szükségünk, hogy a szívünk ellen imádkozzunk, amikor helyesen imádkozunk. Nem az a fontos, hogy mi miért akarunk imádkozni, hanem Isten akarata érvényesüljön imádságunkban. Ha teljesen ránk lenne bízva, akkor talán még a Miatyánkból is csak a negyedik kérést imádkoznánk („A mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma!”). Isten azonban másként akarja. Ne szívünk szegénysége, hanem Isten Igéjének gazdagsága határozza meg imádságunkat. Ha tehát a Biblia imakönyvet is tartalmaz, akkor ebből megtanulhatjuk, hogy Isten Igéjéhez nemcsak az a szó tartozik, amit Isten nekünk mondani kíván, hanem az a szó is,- Igen. Valahogy ő is belátja, de már nagyon mélyen ül az egész üzletben, egyszerűen nem tud kiszállni belőle.- Kiszállni? De te ki tudtál!- Igen, én egyszerűen nem bírtam tovább.- És most?- Még magam sem tudom. Tulajdonképpen szociológiát tanulok... illetve tanultam.- Miért?- Én is ezt kérdeztem. Ezért hagytam abba. Én segítsek más félrecsúszott alakoknak? Hiszen nekem sincs senkim. Elvittem a lakásomra és lefektettem. Másnap egész délután beszélgettünk. Amikor elment, történt vele valami. Megértette, hogy Jézus Krisztus nélkül az élet értelmetlen körforgás, amelynek középpontjában mindig az ember áll - az ember minden tökéletlenségével, egoizmusával... összes bűnével. Mihály vissza akart menni az édesapjához. Beszélni akart vele az új hírről. Tovább akart tanulni. Búcsúzáskor úgy megszorította a kezemet, hogy fájt:- Doktor úr! Egyedül voltam, csak most tudom, hogy mennyire egyedül. De tudja, tulajdonképpen minden ott kezdődött az esőben, az éjszakában, az imádságommal... -VB-9
