Vetés és Aratás, 1988 (26. évfolyam, 1-4. szám)
1988 / 1. szám
Az autóstoppos Majdnem elütöttem. Zuhogott az eső, ő meg kicsit oldalt állt, a lelógó fák alatt, és kezét nyújtogatta. Túl későn fedeztem fel, és a kormányt balra rántottam.- Ezek a stopposok - morogtam magam elé -, nemsokára már az út közepére fognak állni, közvetlenül az autó elé. De ez csak egy pillanatig tartott. Amikor elhaladtam mellette, futólag láttam az arcát a fényszóró fényében. A fékre léptem és megálltam. Éjfél volt. Közel s távol egyetlen autót sem lehetett látni. Ki viszi el, ha én nem? Ez az út különben sem valami forgalmas. Visszahajtottam és megálltam.- Hová akar menni? A fiú az én lakóhelyemet adta meg.- Igen? Én is oda megyek, szállj be! Lehuppant a mellettem levő ülésre, és kisebbfajta záport fröcskölt rám. Biztosan órák óta vár.- Nagyon rendes magától, hogy felvett.- Na igen - válaszom kelletlen -, különben ki venne fel? Hallgatás.- Nem akarsz valamit enni? Abban a termoszban forró kávé van. Nem szól semmit, csak fogja a kenyeret. Farkasétvággyal kezdi magába tömni.- Régen nem volt már semmi a gyomrodban?- Hát... tegnap reggel óta.- Ember - mondom önkéntelenül -, gyakran csinálod ezt? A harsona szólni fog. A halottak fel fognak támadni romolhatatlanságban. Mi, élők, elváltozunk. Elragadtatunk a felhőkben az Úrhoz. Mindenkor az Úrnál leszünk. Nem marad más kívánságunk, csak az, hogy ott éljünk az Úrnál, az áldás és az élet forrásainál - örökké! P T Szünet. Negyedóráig tart, amíg jóllakik. A maradékot újra a hátsó ülésre teszi:- Köszönöm! Újabb hallgatás. Aztán hirtelen:- Nem gondoltam volna, hogy felvesz. Kész csoda. Csak néhány hete utazom stoppal. Valahogy mindig találtam éjszakai szállást. De ez az elhagyott vidék... aztán a hideg és az eső... őszintén mondom: az előbb imádkoztam. Meglepődöm:- Imádkoztál?- Igen, de most már újra nevetségesnek tartom. Az este valami összejövetelen voltam. Az az ember, aki elől beszélt, azt mondta, hogy számolhatunk Istennel. Na, ezt próbáltam éppen ki. Tulajdonképpen furcsa, nem gondolja?- Nem. - Kezdek felélénkülni. - Én is így gondolkozom, mint az az ember az összejövetelen. Megdöbbenve néz rám:- Nem igaz! Még egy? Nevetve válaszolom:- Még egy a sok közül, ha úgy tetszik. Néhány perc múlva óvatosan megkérdezi:- Mi a foglalkozása?- Orvos.- Tényleg? És hisz?- Igen, éppen azért.- Miért? - kérdezi elkomolyodva.- Mert orvos vagyok, és mindig azt látom, hogy Isten csodája nélkül az emberi beavatkozás semmit sem tud tenni.- Hm - morogja szomszédom -, mind a mai napig nem tudom ezt megérteni.- És ki vagy te? - kérdeztem.- Na, valami olyasféle, mint a modern tékozló fiú. Elváltam az öregeimtől. Gazdag tökfej az öregúr, Mercedes meg minden... Nem tetszett a stílusa: fogadások, partik, üres fejek. Ha egy problémával mentem hozzá, kiállított nekem egy csekket. Pénz! Ezzel egyetlen kérdést sem oldunk meg.- Nem - ismertem el -, szerintem sem. De beszéltél már erről egyszer az apáddal? 8
