Vetés és Aratás, 1988 (26. évfolyam, 1-4. szám)

1988 / 1. szám

ványainak adott a Mt 10-ben a fogyatékosok és minden betegség gyógyítására - a szenvedésre való megbízatás lépett a páli evangélium talaján. Ezért olvassuk Pálnál: „Dicsekszünk a nyomorúságokkal” (Róm 5,3); „Most örülök a tiértetek elviselt szenvedéseimnek, és hústestem elszenvedi mindazt, ami a Krisztus gyötrelmeiből még hátra van, az Ő testéért” (Kol 1,24). Felemeltetett Urunknak ebben az evangéliumában jut kifejezésre az, ami egy titok kinyilatkoztatása, hogy mi csak annyiban leszünk részesei a Krisztus dicsőségének, amennyiben az Ő szenvedéseiben is részt veszünk (2Kor 1,5). A Gyülekezet vonalán az érvényes, hogy csak a szenvedés tesz bennünket képessé arra, hogy Isten országába lépjünk, Isten osztályrészesei és Krisztus sorstársai lehessünk (Róm 8,17).

Ma két, bibliailag igazolt és Isten által ható megbízatás működik egymás mellett: a szenvedés és a gyógyítás megbízatása. A lélekre vonatkozóan a gyógyítás megbízatása van érvényben; ennek sürgősen célba kell érnie földi életünk során, de ez a mi régi lelki lényünk szenvedésébe kerül. Mindazonáltal a lélekre nem a halál vár a földi élet végén - mint a hústestre -, hanem a fénybe való bemenetel, így a lélek gyógyulása és a test gyógyulása szoros kapcsolatban és kölcsönhatásban vannak, még ha a test - a lélekkel ellentétben - csak a halál után nyer gyógyulást azáltal, hogy menynyei szellem-testet ölt fel. A lélek ezzel szemben a teljes gyógyulást már ebben az életben elnyerheti - és el is kellene érnie!

Ezért szabad nekünk a legmélyebb értelemben felismerni földi életünk értelmét, minden esztendőért hálát adni, hogy célunk lehet lelkünket alárendelni újjászületett szellemünknek, és ezzel közelebb jutunk lelkünk teljes gyógyulásához. Ezen az úton a lelki-gondozás fontos szolgálat, és szent kötelessége a Szellem által vezetett és megbízatással rendelkező testvér részéről. A lelki-gondozás szempontjából különbséget kell tennünk a megváltás (Mipwoig - lytroszisz), mint egyszeri aktus, és a gyógyítás vagy megmentés (omLoj - szódzó) között, ami hoszszabb folyamat. A megváltás a golgotái áldozat révén történt meg, együttműködésem nélkül, és egy jogi helyzetet teremtett, amire ráállhatok, vagy elvethetem. Ha akarati döntésemmel a

golgotái áldozatot, mint jogi tényt, a magam számára elfogadom, vagyis megtérek, és gondolkozás-megváltozás áll be az életemben - amiben Isten közreműködött -, úgy létrejött a feltétele egy isteni fogamzási aktusnak, ami az Ő akarata szerint a maga idejében meg is történik (Jak 1,18). Csak ezután kezdődhet a gyógyulási folyamat, a „szótéria”, vagy ahogy - sajnos - a legtöbben fordítják: a lélek megmentése az Ige, a hit, és kitartásunk által. Itt is a Szent Szellem a cselekvő, hiszen Ő ébreszti bennetek az akarást és a cselekvést is (Fii 2,13). Egy példa ezt még érthetőbbé teheti: íme, ott fekszik egy beteg, gyenge, kiéhezett ember az adósok börtönében. A bíróhoz, aki elítélte, jön egy kiváltó (héberül: goel). Leteszi a bíró elé az adósság teljes összegét az adós helyett. Ezzel az egyszeri cselekedetével egyszer s mindenkorra szabaddá teszi az elítéltet. Senki sem tarthat már jogot az adósok börtönéből szabadult emberre. Ő a megváltott. De még mindig beteg, sovány, kiéhezett. A megváltás egyszeri ténye után még hosszabb ideig tartó gyógyulási folyamatnak kell következnie, hogy eljusson a boldogságra, a teljes gyógyulásra. Erre kevésbé illik a megváltás szó, hiszen a váltságdíj révén már kiváltották a fogságból, de még hátra van a gyógyulás.

Összefoglalva: az Isten által felülről-fogantatott része az embernek (a szellem) meg van váltva és gyógyult is. A lélek a Golgota által meg van váltva, kikerült a sötétség fejedelmének a kezéből, de még nem gyógyult meg, ez még a földi élet során fog megtörténni. A test is meg van váltva a Golgota által, de még nem gyógyult meg. Ezt csak a halál után éri el, amikor felveszi az isteni szellem-testet.

A mi földi életünk fő feladata tehát a lelkünk meggyógyítása. Ha ez megtörténik, észrevehető gondolkozásunkban, eljárásainkban, érzelmeinkben, akaratunkban, beszédünkben, hallgatásunkban, az Istennek és embertársainknak való szeretetteljes odaadásunkban.

Földi életidőnk legfontosabb feladata tehát az, hogy meggyógyuljunk és szabaddá legyünk a büszkeségtől, az engedetlenségtől, a hanyagságtól, a türelmetlenségtől, a kritikai szellemtől, az alacsonyrendűségi érzéstől, az irigységtől, a gondoktól, a bizalmatlanságtól, a kérlelhe-26