Vetés és Aratás, 1988 (26. évfolyam, 1-4. szám)
1988 / 1. szám
BIZONYSÁGTÉTEL Egy repülőgép lezuhan Havazott. Az Air Florida 90-es járatán teljesítettem szolgálatot. Útirányunk Tampa és Fort Lauderdale volt. Még el sem hagytuk a kifutópályát, amikor nyugtalanság fogott el. Nem gyorsultunk fel úgy, ahogy kellett volna. Túl gyakran repültem már ahhoz, hogy ne vegyem észre. Aztán megkönnyebbülten éreztem, hogyan emelkedünk fel Washington, a főváros nemzetközi repülőteréről. Ekkor azonban a gép hirtelen remegni és rázkódni kezdett. Hátul ültem a légikísérők felcsapható ülésén. Az előttem levő ülésen helyet foglaló férfi megfordult és aggódva nézett rám. Magyarázatot kellet adnom, ezért kitérően így szóltam:- Biztosan csak egy viharos szélroham. A rázkódás azonban egyre erősödött. Engem is páni félelem fogott el. A repülőgép zuhanni kezdett. A 14-es autópályán súrolt egy hidat. Hallottam a recsegést és a szétrepülő szilánkok zaját. Gépünk belezuhant a Potomac-folyó jéghideg vizébe. Nem emlékszem már, hogyan csapódtunk a vízre. Nem éreztem fájdalmat, nem féltem már; úgy csúsztam, mintha fehér ködön át mentem volna. Egyetlen gondolat töltött be: most meghalok. Hirtelen azonban felébredt bennem az ellenállás: Nem akarok meghalni! Ebben a pillanatban magamhoz tértem. Víz alatt voltam és elszántan felfelé úsztam. A közelben a repülőgép néhány tartozékát láttam meg, és hirtelen ráébredtem, hogy mi történt. A jéghideg vízben megpróbáltam a repülőgép roncsához jutni. A folyót nagy jégtáblák borították. Nem messze tőlem egy asszony kiáltott segítségért. Mindenütt véres volt, és alig tudott a víz fölött maradni. Megpróbáltam odajutni hozzá, de nem sikerült. Ekkor láttam, hogy egy férfi beugrik a partról és feléje úszik. A jeges víz elállította a lélegzetemet. Életemben először imádkoztam: „Úristen, segíts!” Végre elértem a gépet, de kezem kezdett odafagyni a fémhez. El kellett engednem, csak abban reménykedtem, hogy ha mozgok a vízben, a felszínen tudok maradni. Lábam teljesen érzéketlen volt. Rémülten jutott eszembe: Mi lesz, ha megfagy, és le kell vágni? Megint kétségbeesetten imádkoztam: „Úristen, inkább meghalok, de nem akarom elveszteni a lábamat!”- Állandóan mozogj! - kiáltotta valaki a partról. Ide-oda próbáltam mozogni a vízben, amennyire tudtam. Közben egész idő alatt imádkoztam. Öt évvel ezelőtt fejeztem be a gimnáziumot és kezdtem a stewardess tanfolyamra járni. Sohasem érdekelt a hit, sem Isten. Á stewardessek élete pontosan megfelelt elképzeléseimnek. Szép lakásom és autóm is volt, és sok barátom hívott meg. Aztán áthelyeztek Miamiba. Itt megismerkedtem egy fiúval, aki egy este megkérdezte:- Hiszed, hogy ha meghalsz, a mennybe kerülsz?- Természetesen - válaszoltam gondolkodás nélkül -, ha egyáltalán van mennyország. Most a jéghideg vízben úsztam, és rajtam kívül még öt ember kapaszkodott a repülőgép roncsába és kiáltozott segítségért. Fölöttünk a hídon emberek álltak és bámultak le ránk:- Csináljanak már valamit - kiáltottam. - Hozzanak segítséget!- A segítség már útban van - hangzott a válasz felülről. Valaki egy kötelet engedett le a hídról, de egyikünknek sem volt annyi ereje, hogy odaússzon. 11
