Vetés és Aratás, 1987 (20. évfolyam, 1-4. szám)
1987 / 3. szám
A legfontosabbra nincs idő? Volt idő, amikor együtt imádkoztak. Ez már régen volt. Nemsokára 40 éve. A második világháború idején volt, amikor a férfinek a frontra kellett mennie, és az asszony a gyerekekkel egyedül otthon maradt. Az utolsó este együtt letérdeltek és imádkoztak. Isten elé vittek mindent, ami a szívüket foglalkoztatta és betöltötte. Utána csendben voltak és megvigasztalódtak a közeli búcsú és a bizonytalan jövő ellenére. Akkor is, amikor a férfi hazatért a fogságból, imára kulcsolták a kezüket. Azonban, ahogy az élet egyre inkább visszatért a megszokott kerékvágásba, egyre ritkábban gondoltak erre, míg végül egészen abba is hagyták. Anyagilag előrejutottak, a gyerekek elérték a kitűzött célokat. Nagyon jól ment a soruk. Kereszt Visszük... Mindenki mást, mindenki másként, de a - magáét. Az átháríthatatlant, a megkönnyíthetetlent, az el-nem-dobhatót. Súlya alatt roskad a váll, süpped a föld, mélyül az ösvény. Nem szállhatunk, ahogy a léggömb, nem sodorhat tova a szél, földhöz kötöz, sorshoz kötöz, terhével óv, terhével áld meg. F L Ennek ellenére üres lett az életük. Üres, mint egy mély kút, amely kimerült, mert a „földalatti forrás” elapadt. Ez nem hirtelen történik. Lassan süllyed a vízszint a kútban, de egy nap üres lesz, és nem ad már vizet. Mindketten megpróbálták a keletkezett űrt utazással, új lakásberendezéssel, tv-készülékkel kitölteni. Egy időre ezzel félig megtelt a kút, de minden alkalommal hamarosan kimerült, mert hiszen a víz nem a mélyből jött. A kút csak azt adta vissza, amit előzőleg beleöntöttek, és minél tovább állt, annál állottabb, ízetlenebb volt a víz. Eljött az az idő, amikor a házastársaknak már szinte nem volt mondanivalójuk egymásnak. Ha este az asszony azt kérte: „Mesélj már valamit”, akkor a férfi fáradtan legyintett: „Nem érdemes”, vagy „Egész nap annyit kell beszélnem, örülök, hogy most nyugton lehetek.” így elhallgatott az asszony. Ha egyszer mégis megkérdezte a férfi: „Mi újság?”, ritkán fordult elő, hogy hosszabb beszélgetés lett belőle.- Holnap látogatónk jön - mondta az aszszony egy este.- Igen? Kicsoda?- Kissné, a szomszéd asszony, holnap elutazik az anyjához. Egy nap alatt nem tudja megjárni. A férje éjszakai műszakban dolgozik, így felajánlottam, hogy a kicsit egy éjszakára ide vesszük.- Hát jó - mondta a férfi. Amikor másnap este a gyermeket lefektették, a házaspár szokás szerint hallgatagon ült egymás mellett. A férfi újságot olvasott, felesége pedig a tv-műsort tanulmányozta. A szomszéd szobába nyíló ajtó kicsit nyitva volt. A csendben a gyermek hangja felcsendült:- Én Istenem, jó Istenem, becsukódik már a szemem ... A férfi a kezében tartotta az újságot, de nem olvasott. Hallgatta a gyermeket. Az asszony 72
