Vetés és Aratás, 1987 (20. évfolyam, 1-4. szám)
1987 / 3. szám
Isten nagy ellensége, a Sátán mindent elkövet annak érdekében, hogy az ember ne foglalkozzék ezzel az életfontosságú kérdéssel. Mert aki komolyan foglalkozik vele, az kikerül a hatalma alól. A Sátán olykor az ordító oroszlánnak, máskor a világosság angyalának az alakját veszi föl. Mindent fölkínál, csakhogy el ne veszítse az emberek lelkét, hanem magával ránthassa a rettenetes végítéletbe. Nevetségessé teszi a menny és pokol utáni tudakozódást, vagy ártalmatlannak tünteti azt föl, és azt mondja: „Nem olyan veszélyes ez a dolog, egyszer majd minden rendbe jön.” Gyakran a nehézségeket és a lehetetlenségeket tárja az ember szeme elé. Azt mondja: „A mennyországot neked kell kiérdemelned.” vagy: „Ezzel nem kell törődnöd, ezt a gondot az egyházad leveszi rólad.” Vagy pedig megnyugtatja az embert, miközben azt hazudja neki: hiszen az embernek egy szerető Istennel van dolga, aki mindenkit a mennybe visz. Mesteri módon vissza tudja tartani a meg nem tért embereket, hogy ezzel a komoly kérdéssel foglalkozzanak és megvizsgálják önmagukat. De attól sem riad vissza, hogy a hívőket gyakran kétségbeejtse és nyugtalanítsa. A bizonytalankodó szív megbénul, s ezáltal akadályt jelent más kereső és kérdező lelkek számára is. A Szent Szellem pedig még itt a földön azon fáradozik, hogy az embereket minden lehetséges alkalommal odaállítsa a kérdés elé. Isten Igéjét hirdetteti nekik, elviszi őket kedves hozzátartozójuk sírjához, olykor súlyos betegség által a halál széléig, mert Isten azt akarja, hogy az ember bizonyosan tudja: a mennybe kerül-e vagy sem. Milyen lesz ott az élet? Mindaz, amit itt a földön csak a hit szemével láttunk, amire vágyakoztunk, amit reméltünk, amire vártunk, az ott beteljesedik. Mindahhoz képest, ami megterheli, nyomorítja a földi életet, csak sejthetjük, hogy milyen boldogság vár ott ránk. Nem lesz ott betegség, sem fáradtság, sem szomorúság, sem szenvedés, sem halál. Ismeretlen lesz a sírás, ott nem lesz kórház, sem öregotthon, sem szanatórium, sem pedig temető. Tökéletes öröm és boldogság uralkodik majd ott, s mindez azok osztályrésze lesz majd, akik életükben és halálukban a megfeszített és föltámadott Üdvözítőbe vetették bizalmukat. Minden ember számára rendelkezésre áll Istennek az az ajándéka, mindazoknak, akik megtérnek és hisznek a golgotái váltságban. A Golgotán az Ur Jézus némán mint egy bárány, önmagát áldozta a bűnnel terhelt emberért, és ezért egyedül Őt illeti minden hálaadás, minden magasztalás és minden imádat. Mindörökké Ő lesz minden hívő számára a középpont. Az Ő jelenléte teszi a megváltottak milliói számára igazán mennyországgá a mennyet, amely visszhangzik dicséretüktől. Lehet-e dicsőségesebb dolog a hívők számára, mint megérni ezt a pillanatot? Akkor már e világ dolgai számára nem lesz náluk hely, akkor már minden elnyeri a maga igazi jelentőségét. „Örökkévalóság, világíts bele ebbe az időbe, hogy a nagyot nagynak lássam, a kicsinyt kicsinynek. Boldog örökkévalóság!” Zarándokútja során a hívőt gyakran lesújtják földi gondok, szorongattatás és ínség, de azok soha le nem győzhetik őt. A győzelemhez szükséges erőt az az élő reménység adja, hogy hamarosan a célhoz ér, és meglátja Őt, aki elvégzett váltságműve után ismét elfoglalta a mennyet. Az Úr Jézus arra vágyik, hogy valamennyi megváltottját hamarosan maga körül lássa. A hívő számára e világban az élet csupán vándorút, amelyet hitben jár végig, ahogy az a mennyei polgárhoz illő, s nem úgy, mint e föld polgára. A hívő ember is vágyakozva várja azt a pillanatot, amikor megváltva és megszabadítva e gyenge földi testtől, a mennyben szemtől szembe látja megváltó Urát és mindenkor vele lesz. Akkor majd találkozik minden előre ment hívővel is. 69
