Vetés és Aratás, 1987 (20. évfolyam, 1-4. szám)
1987 / 3. szám
Nincs idő - nincs idő - nincs idő De hiszen ez különös dolog! Ki tudja megmagyarázni? Ha régebben egy zürichinek New Yorkban volt üzleti dolga, félelmetesen sok időre volt ehhez szüksége. Ha hirtelen oda akart jutni, napokon át kellett postakocsival utaznia, amíg egy kikötővárosba ért. Utána hajója néhány hétig úton volt. Talán el tudta az ügyet levélben is intézni, akkor lúdtollat kapott a kezébe, és egy óra hosszat kellett írnia. Hetekbe telt, amíg a levél megérkezett a címzetthez. Milyen egyszerű is a dolgunk ma! A zürichi ember egyszerűen felhívja az amerikai üzlettársát. Néhány másodpercen belül személyesen beszélhet partnerével. Ha meg kell jelennie New Yorkban, akkor felül Zürichben egy repülőgépre, és néhány óra múlva New Yorkban van. Az ember tehát nagyon sok időt megtakarított. Ennek az lehetne a következménye, hogy sok szabad ideje marad! Valamit azonban nem értek, és ez a következő: Ennek a zürichi kereskedőnek sokkal kevesebb ideje van, mint a nagyapjának volt. Hajszolt, űzött ember, aki talán nemsokára a menedzser-betegségben fog meghalni. Hogyan lehetséges ez? Olyan probléma ez, amellyel mindannyiunknak foglalkoznunk kellene. A technika hozzásegített bennünket ahhoz, hogy minden olyan dolgunkat, Fontos kérdés- Mit óhajt? - kérdezi a boltos a látogatót, aki történetesen egy utazó evangélista volt.- Azért jöttem, hogy önnel az örök élet dolgairól beszélgessek, bár úgy látom, nagyon elfoglalt.- Igen, nagyon elfoglalt vagyok. Éppen a most érkezett árut is át kell vennem. Ha nem haragszik, majd egyszer máskor, ha több időm lesz! A prédikátor az ajtó felé indult, majd visszafordult, és azt mondta halkan a boltosnak:- És ha én éppen a halál lettem volna? amelyhez nagyapáinknak végtelenül sok időre volt szükségük, félelmetes gyorsan el tudunk intézni. így hát rengeteg idővel kellene rendelkeznünk. Azonban furcsa módon az ellenkezője igaz: senkinek nincs ideje. Nemrégiben egyszer ki akartam jönni a kocsimmal a garázsból. Egy ötéves kisfiú figyelt engem. Megkérdeztem:- Nem akarsz velem autózni? Ekkor komoly arcot vágott, és azt mondta:- Csak ha gyorsan csinálod, mert nincs sok időm. Ki tudja ezt nekem megmagyarázni, hogy folyton időt takarítunk meg, és mégsincs időnk? Ez olyan titokzatos tünet, hogy csak egyetlen magyarázatot találok rá: Valóban van ördög, aki hajszolja és űzi az embereket. Van ördög, akinek az az érdeke, hogy sose találjunk időt arra, hogy magunkról vagy az örökkévaló dolgokról gondolkodjunk. Ez az oka annak, hogy mi, huszadik századi emberek, minden belső tartást elveszítettünk. Van ennek néhány riasztó tünete: az öngyilkosságok száma ijesztően emelkedik, a szexuális szabadosság megdöbbentő méreteket ölt, egyre több ember szenved búskomorságban, és az álmatlanságot csak pirulákkal lehet legyőzni. Mit tegyünk? Egyszer valóban át kell tekintenünk ezt a szédítő hajszát, és néhány olyan irányelvet kell felállítani életünk számára, amelyek kiszabadíthatnak ebből a boszorkánykörből. Néhány ilyen irányelvet szeretnék itt megemlíteni: Szakítsatok időt egymás számára. Nemrégiben az ipar egyik vezető emberével voltam együtt. Fia - fiatal diák - kideríthetetlen okokból öngyilkos lett. A gyáros ezt mondta: „Hogy fiam volt, csak akkor vettem észre, amikor a koporsója előtt álltam. Hivatásbeli feladataim annyira igénybe vettek, hogy sosem találtam időt a számára.” Szavaiban ott rejlett a megrázó felis-70
