Vetés és Aratás, 1987 (20. évfolyam, 1-4. szám)
1987 / 4. szám
vádak alá rejtett igazságnak, a szentek igazságának feltárását kérik, sürgetik Istennél. Később, a 19,2-ben olvassuk, hogy ez megtörtént. Nincs itt sehol szó bosszúról vagy megtorlásról a bosszú értelmében. A Lk 18,7-8-ban az Isten választottainak az ellenfeleikkel szemben vívott harcukban való igazságszolgáltatásról van szó. Az igazzságot annak ellenfelei különböző, igazaknak látszó vádakkal próbálták meggyanúsítani, befeketítem, megvetendővé tenni. A Lk 21,22-ben Jézus beszél az igazságszolgáltatásról, arról, amikor eljön az ideje annak, hogy mindenkinek érdeme szerint megfizessen. A Csel 7,24 szerint Mózes az igazságtalan egyiptomival szemben az izráelita férfinak igazságot szerzett. A 2Kor 7,11 felsorolja az Isten szerint megszomorodott korintusi gyülekezetben végbement változásokat: igyekezetét, védekezést, méltatlankodást, félelmet, vágyódást, ragaszkodást, igazságszolgáltatást. Ha az igazságszolgáltatás helyébe a megtorlást vagy büntetést tennénk, úgy éreznénk, ez a cél nem éri meg a nagy lelki megmozdulást; de az igazságosság megvalósítása megéri. A 2Tesz 1,8 is sokkal méltóságosabb és Istenhez illőbb lesz, ha az Istent nem ismerő és az evangéliumnak nem engedelmeskedő emberekkel szemben bosszúállás vagy megtorlás helyett az igazság felmutatását, igazságszolgáltatást fog magával hozni az újra láthatóan megjelenő Úr. Hasonlóképpen inkább illik az Űr ajkára ez a felkiáltás: „Enyém az igazságszolgáltatás!”, mint: „Enyém a bosszúállás!” (Zsid 10,30). A helytartókat nem bosszúállásra, hanem az igazság kiderítésére rendeli az Isten (2Pt 2,14). Az Újszövetség tehát egyetlen helyen sem említi, hogy az Úr az övéit büntetné, kivéve János szavát, amely szerint a szeretetlenséggel kapcsolatos félelem büntetéssel jár. Ez azonban nem külön isteni büntetés, hanem általános és egyetemes következménye annak, hogy az ember Isten szeretetét nem fogadja be a szívébe. Annak a beszédnek, hogy e földön minden elkövetett bűnnek a büntetését a földi életben kell elviselnünk, semmi szentirásbeli alapja nincs. Sokszor látjuk ugyan, hogy elkövetett bűneink rossz következményei bekövetkeznek, de Isten gyermekei számára az ilyen következmény nem az isteni harag műve, hanem az isteni szeretető és bölcsességé, amely valami okból, tanítási céllal, nevelés végett megmutatja a megbocsátott bűn következményét. Ez azonban nem mindig következik be, s kérő imádságra Isten sokszor el is veszi a bűn büntetését, vagy megszakítja annak fennállását. Jézus vérének hatalma igen korlátozott volna, ha az isteni haragot nem oltaná ki teljesen, és a bűnnel együtt nem törölné el a büntetést is. Isten gyermekének nincs oka a félelemre! A Bibliában több példát lehet arra találni, hogy Isten az elkövetett bűnt megtorolja és sokszor leghívebb szolgáit is sújtja. E felsorolt esetek fényében vizsgáljuk meg a kérdést: Bünteti-e az övéit az Úr? Mózest Isten - mert megharagudott a sivatagban vándorló, engedetlen népre - nem engedte bemenni az ígéret Földjére, hanem csak távolból láthatta azt, azután meghalt. Isten félretette hű szolgáját. Sok magyarázat és találgatás hangzott el, hogy Mózes mivel érdemelte ki ezt a megszégyenítést, pedig az 5Móz 3,26-ban Mózes világosan megmondja a népnek: „De az ÚR megharagudott rám miattatok, nem hallgatott rám.” Mikor ugyanis a bemenetelt FELELETEK a 106. oldal kérdéseire 1. Ábrahám vett sírhelynek való telket Makpélában (lMóz 23,9). 2. Nábótot (lKir 21). 3. Egy fazekas telkét (Mt 27,7). 4. Omri (1 Kir 16,24). 5. Gósen földjét (lMóz 47,6). 6. Eladta mindenét és megvette ezt a szántóföldet (Mt 13,44). 7. Dávid (Zsolt 24,1). 8. A nagy vacsora példázatában (Lk 14,18). 9. Gád látnok tanácsára, akinek ezt az Ur angyala üzente (IKrón 21,18). 10. Kain építette, és fia után Hénochnak nevezte (lMóz 4,17). 122
