Vetés és Aratás, 1986 (19. évfolyam, 1-4. szám)
1986 / 2. szám
Isten kiűzte őt a világba, önmagától messze távolba. Mintha egy vasfüggöny ereszkedett volna le, a Sátán gúnykacaja mellett, amely az embert elválasztotta Istentől. Az egyik oldalán látjuk Isten szentségét, a másikon a bűnös, elbukott embert. Ennek a végzetes tettnek a következményét szenvedik tulajdon testükben a következő nemzedékek, mind a mai napig. „Bizony, meghalsz” - mondta Isten, és így lett a bűn zsoldja a halál. Nemcsak az, hogy attól kezdve az embernek el kell szenvednie a testi halált annak minden rettenetes kísérőjelenségével együtt, hanem azóta az ember életét beárnyékolja a betegség, fájdalom, gond, félelem és reménytelenség. Ezek azonban még csak külsőleges és múlandó következményei a bűnesetnek. Az engedetlenség legfélelmetesebb következménye az örök halál, amelynek borzalmait a meg nem tért ember csak akkor tapasztalja meg, amikor rövid földi élete a testi halál által véget ér, és ő Isten nélkül tovább létezik az örökkévalóságban. „Gyötrődésük füstje száll felfelé örökkön-örökké” - mondja Isten Igéje (Jel 14,11). Milyen rettenetes következményei vannak a bűnnek! Az ember pedig nem tehet mást, mint kiált, ahogy egykor a nyomorult leprások: „Uram, könyörülj rajtam, gyógyíts meg ebből a gyógyíthatatlan betegségből!” És akkor meghallja a csodálatos örömhírt, a jó hírt, amelyet Isten közöl az emberekkel, mégpedig hogy Ő már cselekedett, és eleve elrendelt Valakit, akire, mint helyettes áldozatra és jótállóra, ráhelyezte bűneinket, és akin helyettünk megítélte azokat. Isten az ember számára adott egy utat, amelyen megszabadulhat és megváltást találhat, hogy ne kerüljön ítéletre. Az ember önmagától semmit sem tehet, hogy bűnös állapotából megmeneküljön. Noha minden bűne, minden gonosztette ítélet után kiált, Isten az Ő irgalmában és szeretetében nem akarja a bűnt az emberen megítélni. Ő szereti az embert. Ezért küldte el Fiát, akit nagyon szeretett, és adta oda Őt, szívének gyönyörűségét. Ugyan ki más vehette volna magára a bűnös ember ítéletét? Nincs ember, aki ezt megtehette volna, mert bűnnel nem lehet eltörölni a bűnt. De nincs olyan angyal sem, aki Isten szentségét kielégíthette volna, mert emberhez hasonló lénynek kellett lennie annak, aki Isten szentségének és igazságosságának eleget tehetett. Szükséges volt az önkéntesség is. így csak az jöhetett szóba, akiről Isten ezt mondta: „Ez az én szeretett Fiam, benne gyönyörködöm.” Az Úr Jézus kész volt ezt az ítéletet magára venni, és Isten irántunk való követeléseit kielégíteni. Nemcsak a halált vállalta el, hanem az ítéletet is, a halálra és ítéletre méltó ember helyett. Ő, a bűntelen, aki bűnt nem ismert - „csalárdság nem találtatott szájában” -, keresztfára ment, és helyettünk elszenvedte az ítéletet. Az Isten és az ember között álló bűnért megbűnhődött. Vére által - amelyet kiontott az egész emberiség vétkeiért - kiengesztelte Istent. A bennünk lakozó bűn is Isten szerinti elintézést nyert a kereszten. Isten utána megy szeretetével és irgalmával a bűnös embernek, mert olyan utat készített a számára, amelyen az idegenből, az Istentől való távollétből hazatalálhat az Atya házába. Mit kell tennie az embernek, hogy részese legyen ennek a kegyelemnek? Bűnösnek kell vallania magát, bűnbánatot kell tartania és el kell ismernie, hogy bűnei miatt méltó az igazságos Isten ítéletére. Akkor Isten megajándékozza az Ő Fiának elvégzett, tökéletes engesztelő áldozatába vetett üdvözítő, szabadító hittel. Az ember semmit sem tehet saját megmentése érdekében. Minden olyan vallás, amely más utat jelöl meg Isten felé, tévútra visz, mert önerőnkből nincs visszaút. Csak egy út van, és ezt Isten maga készítette el: Tőle jön és az emberekhez vezet. Csak ezen az úton lehet eljutni az Istennel való közösségbe, mégpedig olyan helyzetbe, amely sokkal drágább és meghittebb, mint amilyen az első ember közössége volt a bűneset előtt. 36
