Vetés és Aratás, 1986 (19. évfolyam, 1-4. szám)

1986 / 1. szám

Túrmezei Erzsébet

Keresem az embert

Keresem az embert, de nincs: nem találom. Megszólítanám, de a szót nem lelem. Szeretni szeretném, s csak bűneit látom. Mellette maradnék, s futok szüntelen.

Keresi arcomat, de mindig elrejtem.

Beszél velem, de én rá se hallgatok. Egyedül gyötrődik gondban, félelemben. Testvért keres bennem,

s testvér - nem vagyok.

Krisztusom, töröld el megkötöző vétkem! Segíts levetkőzni önző lényemet! Krisztusom, egyedül Te győzöd le énem. Vezess a testvérhez, hogy - testvér legyek!

zött akart élni. Azt mondta nekik: „Szaporodjatok, és hajtsátok a földet uralmatok alá.” Isten szavának engedelmeskedve, hűségesen őrizkedjenek a gonosztól, és boldog engedelmességben tiszteljék Teremtőjüket e földön. Az első embernek mindene megvolt, ami zavartalan és boldog életéhez kellett. Mindössze egyvalamit tiltott meg Isten, mégpedig, hogy a kert közepén levő fa gyümölcséből egyék.

Megmondta neki, hogy amely napon eszik arról a fáról, meghal. Az embernek tehát szabad döntési lehetősége volt, hogy Istennek engedelmeskedik, vagy pedig követi a Sátán csábítását; hogy megtartja-e ártatlanságát, vagy pedig mindent elveszít; hogy az életet választja-e vagy a halált. Az ember az utóbbi mellett döntött, áldozata lett a sátáni csalárdságnak, és az Istennel boldog közösségben való életét fölcserélte a mai, a Sátán hatalma alatt levő, megkötözött élettel.

Belépett a világba a halál, mint a bűn zsoldja, mégpedig háromszoros formában. Először: mint testi, fizikai halál, amely minden oldalról körülvesz bennünket, és

amelyről bőven tanúskodnak temetőink. Itt van azonban a szellemi halál, amely az embert odáig vezette, hogy nem ismeri többé Istent, nincs érzéke Isten szentsége és reá való igénye iránt, és nem ismeri Isten szeretetét sem. A szellemi halálnak ebben az állapotában jár-kel élő testben sokmillió ember, akik azonban hamarosan, a kegyelmi idő lejárta után, áldozatai lesznek a halál harmadik formájának, az örök halálnak, amely az Istentől való örök távoliét állapotát jelenti a „kénkővel és tűzzel égő tóban” (Jel 21,8). Ezek megvetették Isten jóságát, és így nem feleltek meg annak, amit Isten elvárt volna az embertől. Isten teremtménye, akinek nemességét a szabad akarata jelzi, akarat nélküli eszközzé vált Isten legnagyobb ellenségének kezében. Ennek a helytelen döntésnek a következményeit látjuk mindabban a borzalomban, szenvedésben és fájdalomban, ellenségeskedésben és halálban, amely ma uralkodik a világban.

Az engedetlen, bűnbe esett emberrel a szent Isten nem lehet közösségben. Önként szakította meg az ember az Istennel való közösséget, és él így Isten nélkül ebben a világban.

Isten és az ember között ott áll az önakarat fala, a bűn, még akkor is, ha az ember egyébként vallásos.

Azóta az ember lénye bűnös, és ki ne ismerné saját bűnös természetét? Ebből a bűnös szívből származik minden gonosz gondolat, cselekedet és szó. A Prédikátor 7,20-ban azt mondja Isten: „Nincs egy igaz ember is e földön, aki jót cselekednék és ne vétkeznék.” Isten pedig szent és igaz, és ezért kénytelen végrehajtani a halálos ítéletet, amelyet a bűnbeeséskor az engedetlen ember fölött kimondott. „Elvégzett dolog, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután az ítélet” (Zsid 9,27).

Mint súlyos, sötét felhő, amelyből hamarosan kitör a vihar, úgy függ az egész emberiség fölött Istennek ez az ítélete. Isten azonban nem akarja a bűnös halálát, hanem hogy megtérjen és éljen. Szereti még az ellenségévé vált embert is. Az ember he4