Vetés és Aratás, 1985 (18. évfolyam, 1-4. szám)
1985 / 3. szám
népünknek. Imádjuk ezt az istent, mutassunk be áldozatot, és újítsuk meg vele a szövetséget. A szót tett követte. Mikor hazaértek, mindent elmeséltek, hogy s mint történt, mit tapasztaltak. A „Hitbeli Kérdések Állami Szakosztálya“ rögtön nagyarányú ünnepséget rendelt el, amelyen minden hangya ott nyüzsgött és táncolt. Áldozatok füstje szállt fel a kecskepásztor tiszteletére. A bozótbeli bogaraknak nagy mennyiségű méhsört kellett hozniuk. Közben egy csendes kis kamrában, ahol szentjánosbogarak világítottak, néhány teológiai professzor guggolt négy hátsó lábán. Kegyes könyveket írtak vastag kötetekbe. Tartalmuk pontosan megegyezett azzal, amit az expedícióban részt vett hangyák kikutattak. Csupán terjedelmessé tették és rendszerezték a leírást, főleg az ő „istenük“ tevékenységére vonatkozólag. Hiszen annak, akárcsak az 6 hangyakirálynőjüknek, az egész világmindenséget - értve ezen a környező dombvidéket - kormányoznia kellett. Egy kis kutatóhangya azonban még hoszszabb ideig ott maradt a kecskepásztor kunyhójában. Lehet, hogy azért, mert kissé bizalmatlan volt, vagy talán azért, mert kíváncsibb vagy alaposabb volt a többieknél. Májusban azonban izgalmas dolgok történtek. A kályha tüze és a mennyezeten levő fény kialudt, mert még egy nagyobb, fényesebb és melegebb nap mindenfelé új életet terjesztett. Á kecskepásztor az állataival együtt a havasi legelőkre vonult ki. A kunyhó hideg, elhagyatott és sivár lett, és a kis mászkáló hangyának kifogytak a morzsái. Kétségbeesetten ráeszmélt: ez itt nem Isten országa. Hiszen a csillagok ott fenn a kék égen és a ragyogó nap sokkal feljebb vannak! Ott kell lennie Isten trónusának. Elindult vissza otthonába. Felismerését szomorúan közölte a hangyaállam kapujának őreivel. Ezek istenkáromlásnak tartották a magányosan visszatérő vándort, és a legmélyebb börtönbe vetették. Csak akkor A pók és hálója Volt egyszer egy pók. Pompásan és vidáman élt hálójában. Minden jól ment, amíg csak meg nem hívták egy tudományos gyűlésre. A pókgyűlésen egy előadás hangzott el. A pókok figyelmesen hallgatták, amint a szónok ezt mondta:- A világ megváltozott. Alkalmazkodnunk kell hozzá. Ami régi, azt el kell hagyni. Főleg pedig modernizálni kell. Pókunkat idegessé tette ez a szemrehányás, hogy ő maradi. Amikor hazaért, gondosan megvizsgálta egész házatáját. Hálójának egyik szála sem volt fölösleges, mindegyik nélkülözhetetlennek látszott egész tevékenysége számára. Egyetlen lyukat sem tudott találni. Teljesen kétségbeesett, és már közel volt ahhoz, hogy szívinfarktust kapjon, míg végül talált egy szálat, amely függőleges irányban felfelé vezetett.- Ez a szál még sohasem fogott egyetlen legyet sem - mondta. - Ez tehát nem szükséges. Ezért: ki vele! A pók elharapta a szálat, amit haszontalannak tartott - mire az egész háló összeesett. Az a szál volt az, amelyen az egész háló függött. Ettől a fölfelé vezető száltól függ a mi életünk is ... engedték szabadon, amikor visszavonta állításait. Ettől kezdve csak alárendelt jelentőségű munkákra osztották be. Vajon tudatában vagyunk-e annak, hogy milyen korlátozott a mi emberi látóhatárunk, és ezért sokszor mennyire ideiglenesek és változók a látszólag szilárd alapon álló tudományos felismerések? Ha bölcsességért kiáltasz, és hangosan kéred az értelmet, ha úgy keresed azt, mint az ezüstöt, és úgy kutatod, mint az elrejtett kincseket, akkor megérted, mi az ÚR félelme, és az Isten ismeretére jutsz. Példabeszédek 2,3-5 67
