Vetés és Aratás, 1984 (17. évfolyam, 1-4. szám)
1984 / 1. szám
Vele együtt! »A keresztségben Krisztussal együtt el is temettek benneteket, és vele együtt fel is támadtatok az Isten erejébe vetett hit által, aki feltámasztotta Őt a halálból. És titeket is, akik halottak voltatok a vétekben, ővele együtt életre keltett, úgyhogy megbocsátotta nekünk minden vétkünket. Eltörölte a követelésével minket terhelő adóslevelet, amely minket vádolt, eltávolította ezt az útból, odaszegezve azt a keresztfára« (Kol 2,12-14). Újra meg újra ismétlődő tapasztalat: ha egy kiránduló vagy konfirmáló, vagy egyéb csoportról csoportfelvétel készül és a másolatokból rendelni lehet, mindenki önmagát keresi a képen és akkor veszi meg, ha ő maga is rajta van s lehetőleg előnyösen mutat. Azokat a felvételeket, amelyeken nincs rajta, közömbösen tovább löki. Szemünk előtt újra megelevenedett egy jól ismert, közel kétezer évvel ezelőtti történet. Nem kitalált mese, nem képzelet tárgya, nem mitológia, hanem valóságos történet: Jézus Krisztus szenvedésének, halálának, eltemettetésének és feltámadásának a története. Ennek a széles tablónak a középpontjában Jézus Krisztus áll, de ott látjuk rajta a papi tanácsot, a megfutamodó tanítványokat, Pilátust, a római katonákat, a bámészkodó népet, a mellette megfeszített gonosztevőket, aztán a végtisztességre készülő gyászolókat. Közben felmerül bennünk a kérdés: »Mi közöm nekem mindehhez, mennyiben tartozik mindez énrám, mennyiben érint engeml Ha nem tartozik rám: miért vagyok itt, miért foglalkozom vele egyáltalán? Ha rám is tartozik: mit jelent rám nézve?« - Erre a kérdésre felel Igénk. Egyértelmű igen-nel felel. Közünk van ehhez. Mennyiben vonatkozik ránk Jézus Krisztus kereszthalála? Amikor elfogtak nemrégen egy rendőrgyilkost, vallatása alkalmával derültek ki általa előzőleg elkövetett gyilkosságok és rablások, melyek addig homályban voltak, de azokért is bűnhődni tartozott. - Botlásaink, bűneink Isten előtt nyilván vannak tartva, ha mi el is felejtettük azokat. És a bűn zsoldja, bére: halál! Megkezdtük kisgyermek-korunkban. Engedetlenek voltunk szüléinkkel szemben, durvák, verekedősek testvérünkkel, kárt okoztunk embereknek, tiszteletlenek voltunk idősebbekkel szemben, irigyek, önzők, követelőzők, hazudozók, lusták. Aztán bűnök a munka mezején: kötelességmulasztás, selejt termelés; bűnök anyagi vonatkozásban, bűnök erkölcsi vonatkozásban, bűnök szenvedélyek uralma alatt - egy életen át, ó de mennyi! Minden bűnnel növekedett az adósságunk, s mi lesz velünk, ha egyszer majd mindez összegeződik és az egészről, az elsőtől az utolsóig számot kell adnunk? »A bűn zsoldja: halál!«-és: adós, fizess! Ez alól egyetlen kivétel van: ha az eladósodott emberért valaki kezességet vállalt. Akkor: kezes, fizess! Nos, ez történt a kereszten. Jézus Krisztus lett a kezesünk, amikor ártatlanul, önként ment a kereszthalálba - helyettünk, érettünk szenvedett. »Mindnyájunk vétkét öreá vetette.« Isten felé kifizette szenvedésével, vére ontásával a mi adósságunkat. Hagyj békét néki...! Lukács 13,8 »Hagyj békét néki még ez esztendőben!«- szólt, s meghagyott: rendelkezett az Úr Isten felőlem. Most itt vagyok. Teremni vágyom, meghálálni minden élő vizet, s dicsérni JÉZUST ért gyümölcseimben, hiszen hiszek. F.L. 9
