Vetés és Aratás, 1984 (17. évfolyam, 1-4. szám)
1984 / 1. szám
Kereszthalálának a következménye lett ránk nézve, hogy Isten megbocsátotta nekünk minden vétkünket. »Eltörölte a követelésével minket terhelő adóslevelet, amely minket vádolt, eltávolította azt az útból, odaszegezve azt a keresztfára.« Jézus a kereszten kifizette a bűn adósságát helyettünk. A kifizetett számla nem terhel tovább minket, hanem hálára kötelez adósságunk elrendezője iránt. A kifizetett számla újra szabaddá tesz, felment. Isten nem bűnösnek, nem adósnak lát, hanem megváltottnak. Mennyiben vonatkozik ránk Jézus Krisztus eltemettetése? Annyiban, hogy a kereszten szerzett és hittel elfogadott bűnbocsánat után a régi, vagyis a bűn uralmának alávetett életünk ugyanolyan valóságosan véget ér, lezárul, »eltemettetik«, mint amilyen valóságosan eltemették Jézust, miután levették a keresztről és sírját kővel zárták le. Minden temetés azt jelenti: valami véget ért. »Vele együtt el is temettek benneteket.« Mennyiben vonatkozik ránk Jézus Krisztus feltámadása? Ahogy Jézus Krisztus húsvéti feltámadása után új életet kezdett, újfajta testben, melyet többé nem lehetett volna elfogni, megsebezni, megölni - valóságos test volt, de másfajta, dicsőséges, mennyei, enyészetnek többé nem alávetett test -, úgy mi is, a bűnbocsánatot elnyerve és régi életünket »halálba adva«, új életet kezdhetünk. Minket is új életre támaszt fel Istennek az az ereje, amely Jézus Krisztust a halálból életre keltette. Ugyanaz az erő, amely Krisztust feltámasztotta a halálból, minket is megragad. Nemcsak megértünk valamit, hanem történik velünk valami; nemcsak szemléljük, hanem átéljük Isten életre keltő hatalmát! Új életet kezdhet minden ember, hit által, Krisztussal együtt. Alapigénkben háromszor olvassuk ezt a kifejezést: »Vele együtt.« Ezt az új életet ábrázolja ki a keresztség is: »a keresztségben vele együtt el is temettek benneteket, és vele együtt fel is támadtatok, az Isten erejébe vetett hit által, aki feltámasztotta őt a halálból.« Eredeti alakjában ezt fejezte ki a keresztség is; az őskeresztyén egyházban - és több felekezetben ma is - felnőtt emberek, akik Krisztusban hitre jutottak, éppen húsvét ünnepén tó vagy folyó vizében egy pillanatra alámerültek, majd ismét előbukkantak, ami azt jelentette: keresztyénnek lenni annyi, mint eddigi életformánkat, életcélunkat eltemetni és Krisztust követve új életet kezdeni. »Vízbe fúlt, meghalt« az Isten nélkül való régi élet - és »életre kel« az új ember, amely Krisztus-szerű, Krisztushoz hasonló, Krisztuskövető - vagyis keresztyén. Egy afrikai néger keresztyén elmondta, hogy az ő számára is ezt a merőben új kezdetet, az addigi babonás törzsi vallásnak, életfelfogásnak, világszemléletnek a nyilvános megtagadását, és a mindenki előtt bizonyító erejű Krisztushoz-csatlakozást jelentette a keresztség, miután meghallotta és hittel elfogadta Krisztus evangéliumát. Valami az életében végleg lezárult, valami gyökeresen új kezdődött. A keresztség, mint cselekmény, oly szoros kapcsolatba fűz bennünket Krisztus halálával és feltámadásával, hogy mindaz, ami ővele történt, velünk is történik. Isten minket bekapcsolt mindabba, ami a kereszten és húsvétkor történt; mindabban teljes mértékben részünk van. Isten minket vele együtt megelevenített. Ennek az új életnek megvannak a maga félreismerhetetlen jelei: gyermeki kapcsolat a mennyei Atyával, párbeszéd, melynek során az Igén át Isten szól hozzánk, az imádságban mi szólunk őhozzá. Gyermeki bizalom, reáhagyatkozás, gyermeki engedelmesség. Az újjászületett emberből Krisztus jó illata árad, felismerhető a belőle sugárzó örömről, a benne lakozó békességről. Isten szeretetét folyamatosan átveszi és továbbadja mindazoknak, akik körülötte élnek: áldás árad rajta keresztül mindenki felé. Túl a földi életen pedig - ha már ebben a földi életben részesei lettünk hit által az óember halálának és az új ember feltámadásának - ugyanaz az isteni erő és kegyelem, mely Jézust a halálból életre keltette, 10
