Vetés és Aratás, 1984 (17. évfolyam, 1-4. szám)

1984 / 1. szám

Kereszthalálának a következménye lett ránk nézve, hogy Isten megbocsátotta ne­künk minden vétkünket. »Eltörölte a köve­telésével minket terhelő adóslevelet, amely minket vádolt, eltávolította azt az útból, odaszegezve azt a keresztfára.« Jézus a kereszten kifizette a bűn adósságát helyet­tünk. A kifizetett számla nem terhel tovább minket, hanem hálára kötelez adósságunk elrendezője iránt. A kifizetett számla újra szabaddá tesz, felment. Isten nem bűnös­nek, nem adósnak lát, hanem megvál­­tottnak. Mennyiben vonatkozik ránk Jézus Krisztus eltemettetése? Annyiban, hogy a kereszten szerzett és hittel elfogadott bűnbocsánat után a régi, vagyis a bűn uralmának aláve­tett életünk ugyanolyan valóságosan véget ér, lezárul, »eltemettetik«, mint amilyen valóságosan eltemették Jézust, miután le­vették a keresztről és sírját kővel zárták le. Minden temetés azt jelenti: valami véget ért. »Vele együtt el is temettek benne­teket.« Mennyiben vonatkozik ránk Jézus Krisztus feltámadása? Ahogy Jézus Krisztus húsvéti feltámadása után új életet kezdett, újfajta testben, melyet többé nem lehetett volna elfogni, megsebezni, megölni - valóságos test volt, de másfajta, dicsőséges, mennyei, enyészetnek többé nem alávetett test -, úgy mi is, a bűnbocsánatot elnyerve és régi életünket »halálba adva«, új életet kezdhe­tünk. Minket is új életre támaszt fel Isten­nek az az ereje, amely Jézus Krisztust a halálból életre keltette. Ugyanaz az erő, amely Krisztust feltámasztotta a halálból, minket is megragad. Nemcsak megértünk valamit, hanem történik velünk valami; nemcsak szemléljük, hanem átéljük Isten életre keltő hatalmát! Új életet kezdhet minden ember, hit által, Krisztussal együtt. Alapigénkben háromszor olvassuk ezt a kifejezést: »Vele együtt.« Ezt az új életet ábrázolja ki a keresztség is: »a keresztség­­ben vele együtt el is temettek benneteket, és vele együtt fel is támadtatok, az Isten erejébe vetett hit által, aki feltámasztotta őt a halálból.« Eredeti alakjában ezt fejez­te ki a keresztség is; az őskeresztyén egy­házban - és több felekezetben ma is - felnőtt emberek, akik Krisztusban hitre jutottak, éppen húsvét ünnepén tó vagy folyó vizében egy pillanatra alámerültek, majd ismét előbukkantak, ami azt jelentet­te: keresztyénnek lenni annyi, mint eddigi életformánkat, életcélunkat eltemetni és Krisztust követve új életet kezdeni. »Vízbe fúlt, meghalt« az Isten nélkül való régi élet - és »életre kel« az új ember, amely Krisz­tus-szerű, Krisztushoz hasonló, Krisztus­követő - vagyis keresztyén. Egy afrikai néger keresztyén elmondta, hogy az ő szá­mára is ezt a merőben új kezdetet, az addigi babonás törzsi vallásnak, életfelfo­gásnak, világszemléletnek a nyilvános megtagadását, és a mindenki előtt bizonyító erejű Krisztushoz-csatlakozást jelentette a keresztség, miután meghallotta és hittel elfogadta Krisztus evangéliumát. Valami az életében végleg lezárult, valami gyöke­resen új kezdődött. A keresztség, mint cselekmény, oly szoros kapcsolatba fűz bennünket Krisztus halálával és feltámadá­sával, hogy mindaz, ami ővele történt, ve­­lünk is történik. Isten minket bekapcsolt mindabba, ami a kereszten és húsvétkor történt; mindabban teljes mértékben ré­szünk van. Isten minket vele együtt meg­elevenített. Ennek az új életnek megvannak a maga félreismerhetetlen jelei: gyermeki kapcso­lat a mennyei Atyával, párbeszéd, melynek során az Igén át Isten szól hozzánk, az imádságban mi szólunk őhozzá. Gyermeki bizalom, reáhagyatkozás, gyermeki enge­delmesség. Az újjászületett emberből Krisztus jó illata árad, felismerhető a belőle sugárzó örömről, a benne lakozó békesség­ről. Isten szeretetét folyamatosan átveszi és továbbadja mindazoknak, akik körülöt­te élnek: áldás árad rajta keresztül minden­ki felé. Túl a földi életen pedig - ha már ebben a földi életben részesei lettünk hit által az óember halálának és az új ember feltáma­dásának - ugyanaz az isteni erő és kegye­lem, mely Jézust a halálból életre keltette, 10

Next

/
Thumbnails
Contents